Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

RÉGÉSZET - Kürti Béla: Régi honfoglaló temetők – mai szemmel

KÜRTI BÉLA Régi honfoglaló temetők - mai szemmel A szegedi múzeum gyűjtőterületének a múzeum létrejötte óta sajátos kettőssége volt: a szorosan vett szegedi határon kívül mindjárt a kezdetektől kutatta Torontál vármegye régészeti lelőhelyeit is; és régész-igazgatói gyakorta tettek leletmentő kirándulásokat a szomszédos megyékbe, beleértve Csongrádot is. Az 1992. decemberében Budapesten felolvasott előadásomban (KÜRTI 1992) a szegedi és a vásárhelyi múzeum törzsanyagát képező honfoglalás kori lelőhelyek egy részét: a Maros-torkolatvidék, tehát a Tisza és a Maros által elválasztott, és úgy tűnik, eltérő településtörténeti fejlődésű három terület 63, 10-11. századi kisebb-nagyobb temetőjét vizsgáltam. A szegedi múzeum gyűjtőterületén előkerült 55 lelőhely közül a múzeum első korszakában (1879-1934) 21 került elő; és érdekes módon, csaknem azonos az arány (25 lelőhely) az 1950-től napjainkig tartó periódusban. Feltűnő az 1934-1950 közti időszak kevés új lelőhelye; ez azonban az idő rövidségén és Csallány Dezső sajátos ásatási módszerén kívül talán elsősorban mégis a II. világháború számlájára írható. Az elmúlt több, mint 100 évben előkerült honfoglaló leletek nagy része közöletlen. Annak ellenére, hogy alig több, mint egy éve jelent meg Bálint Csanád monográfiája Dél-Magyarország 10. századi leleteiről (BÁLINT 1991), számos olyan Jeletünk, lelőhelyünk van (és itt nemcsak a Bálint Csanád anyaggyűjtése óta a szűkebb kutatási területünkön előkerült 15 temetőre gondolok), melyek anyaga részleteiben még ismeretlen a szűkebb szakma előtt is. A már említett előadásombán a 10-11. századi lelőhelyek térképezésével arra a megállapításra juthattam, hogy azon kívül, hogy a Maros-torkolatvidék Duna-Tisza közi és tiszántúli oldalán eltérő a településtörténeti fejlődés, a régészeti lelőhelyek az egymástól való távolság és a temetők jellege alapján csoportokba tömörülnek. E csoportok közül különösen izgalmasnak tűnik az általam Bojárhalomjánosszállásinak nevezett egység; nemcsak azért, mert e lelőhelyek egy részének anyaga eddig nem volt kutatható. A szegedi múzeum 1990-ben rendezett I Ion íogla lóink ezüstjei című kiállításának előkészítése során olyan megfigyeléseket lehettünk, melyek alapján e lelőhelyek jelentősége sokkal nagyobb (legalábbis az általuk felvethető problémák gazdagsága terén), mint azt az eddigi információink alapján sejthettük. Az említett lelőhelycsoport a mai Domaszék-Dorozsma-Zsombó-BordánySzatymaz lelőhelyeit tartalmazza, azaz egy kb. 12 km átmérőjű körben összesen 14 lelőhelyet (a Maros-torok címén vizsgált összes Duna-Tisza közi 25-ből!). Domaszék határából származik a Nógrádi-tanyánál előkerült ezüst öv veretes férfi sírja (REIZNER 1903), melyről Bálint Csanád hitelesítése (BÁLINT 1991, 60. sz.) bizonyította magányos voltát; ill. ettől 4 km-re található a közismert bojárhalmi temető, ahol öt sír került elő, köztük a Kárpát-