Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: A szegedi nyári tárlatok alakulásrendje

inkább, mivel e politika többnyire a realista törekvéseket támogatta a hetvenes évekig. Aztán fordult a kocka. Derkovits helyett Kondor Béla lett a példakép. S ezzel együtt képzőművészeti életünkben is erőteljes támadás indult meg a konzervatívabb, realistább tendenciák ellen. Ahogy korábban épp a realizmus fedezékéből szorították hátra a szentendreieket, egyáltalán a moderneket. Még az a szerencse, hogy ebben az esetben a kultrúrpolitika sokkal inkább előre, mintsem hátrafelé lépett. Persze, önmagában a modern, posztmodem szellemiség sem tudja megváltani az egyébként is clerőtlenedő kiálhtásokat. Ahogy ez a szegedi tárlatok esetében is bebizonyosodott a hetvenes évektől. Minthogy rangos, élvonalbeli alkotók alig-alig küldtek ide műveket. A harmad- és negyedrangú pesti és szentendrei művészek viszont valósággal elárasztották e bemutatót. így a szegedi kiállítás lényegében a gyengébb, felszínesebb modern törekvések vidéki lerakata lett. Félreértés ne essék: nem vagyok különösebben realista párti. Nem hiszem azonban, hogy érdemi különbség lenne a technikásán, manírosan megoldott realista és posztmodern munkák között. Más lapra tartozik, hogy az efféle esztétikai szelektáláshoz még nemigen fogott hozzá a hazai kritika. Szerencsére a szegedi nyári tárlatoknak is megvolt a fénykora. Aligha kétséges: ez az időszak a hatvanas esztendők elejére esett. Ebben a periódusban még jobbára markáns, hiteles művek kerültek ki a vásárhelyi és szegedi alkotók műhelyeiből. Ahogyan a hazai művészet rangos, mértékadó mesterei is sorrarendre elküldték alkotásaikat e kiállításokra (pl.:Barcsay Jenő, Borsos Miklós, Bernáth Aurél, Kokas Ignác). Nem csoda így, hogy kezdetben a szakma és a közönség is nagy-nagy reményeket lűzött e bemutatókhoz. Volt is ennek alapja. A hatvanas évek kulturális életét ugyanis nem lehet összekeverni a későbbi évtizedekével. Az egyik oldalon az alkotók többségét valami egészségesebb kollektivitás és szereplési vágy jellemezte. A kiállítási lehetőségek viszont meglehetősen korlátozottak voltak. Ekkoriban még a szegedi nyári tárlat mellett ahg-alig akadt egy-egy hasonló kiállítási fórum (Vásárhelyi Öszi Tárlat, Balatoni Tárlat). Valójában e koncentráltabb, szegényesebb kulturális helyzet is hozzájárult a korai rendezvények minőségi gazdagságához. A hetvenes, nyolcvanas esztendőkben viszont alaposan feldúsult a hazai művelődés térképe. Az egyik oldalon újabb és újabb folyóiratok, szabadtéri teátrumok születtek. Másrészt a képzőművészeti élet szerkezete is gazdagabb, differenciáltabb lett. És itt csak az országos műfaji biennálék beindulására utalnék (kisplasztika - Pécs, grafika - Miskolc, textil - Szombathely stb.), amelyekben a nyolcvanas évek elejétől Szeged is határozott funkciót kapott. Vagyis a festészeti seregszemlék gazdája lett. Mindezzel azonban még inkább kétségessé vált a hagyományos nyári tárlatok szakmai küldetése. Nem véletlen