Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)
NÉPRAJZ - ifj. Lele József: Adatok az 1879. évi szegedi árvíz tápai eseményeihez. Hegedűs István jegyző helytállása
semmi segítséget. Messze élt a falutól a király is, püspök is, nem hallott el odáig a nép panasza." 15 Maradt hát a nép ősi helyben maradásának vágya, mint annyiszor már. Hegedűs István egy év híjával fél évszázadon át volt Tápé jegyzője, a tápai nép hűséges szolgája. „Elöregedvén utolsó éveit Szegeden a Szentháromság utca 37. számú házában élte le." 16 Jellemző, hogy családja számára a temetésére vonatkozó végrendeletet is írt, amit az unokák szívességéből közölhetek. „Kedves Gyermekeim! A természet rendjén bekövetkezendő halálom után végső kívánságom ez; vitessétek ki holttestemet a tápéi temetőbe, s ott a családom sírkertjében, közvetlen a szürkemárvány kereszt előtt ásandó suba, boldogult édesanyátok mellé temessetek el, mert halálomban is mellette akarok pihenni. A temetkezéshez szükséges hatósági engedély kieszközlésével bízzátok meg a temetkezési vállalatot. Temetésemnél kerüljetek minden pompát: egyszerű, szerény életet éltem, halálomban is ilyen akarok maradni. ... Mellőzzétek a sírkoszorúkat, ezeknek az árát inkább osszátok ki a szűkölködők, szegények között. Az én, és boldogult édesanyátok lelki üdvéért a tápéi templomban is szolgáltassatok gyászmisét. Isten legyen veletek! Boldogítsátok egymást igazi testvéri szeretettel, mint ahogyan azt Jézus tanította. Kerüljétek apörlekedést nehogy zsarnokok karmai közé kerüljetek. Szeged, 1913. december 29, Szerető atyátok Hegedűs István." Haláláról, temetéséről a korabeli szegedi újságok is méltóképpen emlékeztek meg. 17 „Hegedűs jegyző emléke pedig él a tápéi nép bensőséges kegyeletében, mivel hű sáfárja volt a reábízott népnek. (...) Szerdán délután temették Hegedűs István tápai jegyzőt, tb főszolgabírót a Szentháromság utcai gyászházból, a közönség impozáns részvételével. ... A halottas kocsi után a család tagjai mentek, köztük az elhunyt érdemes lia, Hegedűs Dezső plébános. A halottat a pénzügyi palotánál búcsúztatták, onnan kivitték Tápéra, ahol a községháza előtt nagy közönség élén Bonyhay Sándor jegyző várakozott: aki megindító beszédében idézte vissza nagyérdemű elődjének emlékét, ki negyvenkilenc éven át vezette a tápai nép ügyeit önfeláldozó buzgósággal, mintaszerű odaadással és eredménnyel. A koporsót, mielőtt a tápai temetőben elhantolták volna, Bogoss Béla plébános beszentelte." A tápaiak évtizedeken át gyertyát égettek és koszorút helyeztek el Hegedűs István és felesége Kette re r /\ntónia sírjánál - mindaddig, amíg olyanok éltek, akik ismerték, vagy eleiktől - főképpen az 1879. évi árvízkatasztrófa idejéről - hallottak róla. A sírkertet kovácsoltvas kerítés veszi körül. A kert gondozott: az unokák és dédunokák minden esztendőben eljönnek hozzájuk halottak napján, hogy elhelyezzék az emlékezés virágkoszorúit, és gyertyákat égessenek - helyettünk is -, Tápé hűséges szolgája sírjánál.