Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

NÉPRAJZ - Markos Gyöngyi: A gyermekek helye a családban Makón és környékén a 20. század első felében

A bölcsőből kikerült gyermek helye a 20. század elejéig a kuckó és a vacok volt. Kiss Bálint szentesi református lelkész a 19. század első harmadában írja „Lakó hellyek a gyermekeknek télenn által rendesen a padka és a kutzkó, innen ezt a szegény házaknál tseléd háznak nevezik. Ha valamelyik gyermek ezenn kívül a házban őgyeleg ezzel utasítódik rendes hellyére "padkára gyermek"

4 A vacok a kemencepadka és az ágy végéhez deszkábul házilag készített alvóhely, amelyen nagyobb gyermekek éjjel, kisebbek nappal is pihentek. Sokgyermekes családban gyakran készítettek a gyerekek számára négy keréken guruló toüt, vagy tohágyat. Alja és vége deszkából volt. Nappalra az ágy alá tolták, éjjel a szoba közepére kihúzták, ahol több gyermek is elfért. A bölcsőben vagy kocsiban lévő gyermek a napi munka végzésében még nem okozott gondot, nem igényelt nagyobb odafigyelést. A karonülő gyermekek, valamint az állni és járni tanulók számára a szülők általánosan használták az állót. Ezek bemutatása előtt egy sajátos bútordarabról keh említést tenni. Leltárkönyvünkbe „szadavnyice - a gyermek ültetésére" megjegyzéssel került be a csanádalberti szlovákoktól. A szakirodalomban ülcsiknek nevezik ezt a tárgyat,

5 amely a már ülni tudó csecsemő nappali elhelyezését szolgálta. Ezzel együtt tették fel a padra, székre vagy le a földre. Ez a láda alakú, háttámlával ellátott bútordarab elsősorban a palócoknál volt elterjedve. Múzeumi példányuk fenyőfából készült, háttámlája ívelt. A gyermek rögzítésére szolgáló pecek hiányzik róla, de jól látható a helye. Az ülcsikbe helyezett gyermek nem zavarta az anyát a munka végzésében. A tárgy mozgathatósága miatt viszont mindig szem előtt volt. Mozgásában korlátozta az állni tanuló vagy már állni tudó gyermeket az álló. Legrégibb típusa keményfából faragott négyszögletges, csapolt lábú, asztalszerű bútordarab. Lapjának közepén kerek kivágás, amelybe a gyermeket tették Derék magasságig vagy hónaljig ért, a lába a földön volt. Az étel elhelyezésére külön kis lyuk szolgált, ami a csanádpalotai honismereti gyűjtemény állóján látható. A két világháború között már csak a szegényebbek használták, bár kiszombori adat szerint még az 1950-es években is tettsk bele csecsemőt. Az első világháború után általánosan elterjedt az asztalos bútor módjára készült padolt aljú állóka. A régebbi típusúnál magasabb, festett, lábai faragottak, felső peremén négy kis léc. Munkában, vendégségben ha nem volt álló, vidékünkön is használták a „nagykaskát" a gyermek elhelyezésére. A munkavégzés illetve munkába járás során speciális közlekedési és tárolási eszköz volt Makón a talicska Palugyai már 1855-ben írja, hogy „Makón a köznép mindent talicskára rak, másutt kosarakba, puttonyokba, kézikocsiba vagy talyigába szállítják a piacra szánt cikkeiket, Makón mindent talicskába visznek még a vizes kantákat is a Marosba abba rakják."

6 Fontos szerepe volt a gyerekek szállításában :.». Makón a hagymaföldek a várostól messze, több kilométerre voltak. Ha a bérlő, a kisgazda vagy a napszámos szülő nem akarta, hogy gyermekei felügyelet nélkül maradjanak, vitte őket magával - talicskában - a hagymaföldre. Tóth Ferenc a makói taücskáról c. tanulmányában úja „Makó legnépszerűbb és legáltalánosabb