Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1992 (Szeged, 1993)

NÉPRAJZ - Nagy Vera: A kender termesztése és feldolgozása Szegváron

A kócot a férfiak kallantyúlták meg durvább fonálnak, melyből zsáknak, ponyvának, szalmazsáknak valót szövettek, vagy kötélgyártóhoz vitték, aki kocsi-kötelet, kötőféket készített belőle. Néha nem is kellett elvinni, mert a köteles maga járta a tanyavilágot és ahol kellett, ott helyben megsodorta a szükséges kötélféléket. Az orsóról a megfont fonalat a motollára hajtották. Ez a 80 cm hosszú farúd, két végén egy-egy kisebb keresztfával, a fonál mérését szolgálta. Vigyázni kellett a fonál ráhajtásának megtelelő sorrendjére, nehogy keresztbe álljon egy szál. „Lovat né csinájj benne!" - mondták a motoiiálónak. A motringot a motoháról levéve több helyen összekötötték, majd a háztartási textilnek valót kimosták, kifehérítették. Fahamut széksóval keverve lúgot főztek, abba áztatták, majd kimosták. A tiszta, fehér kenderfonál házi feldolgozásának utolsó része a gombolyítás, általában nagyböjt idejére esett. Ezt egy gömbölyítő nevű eszköz ás egy rossz pipaszár segítségével végezték. A pipaszár arra szolgált hogy a fonál véresre ne dörzsölje a gömbölyítő kezét. Előfordult hogy egy dióhéjba két szem kukoricát raktak, arra hajtották föl a fonalat, így szépen csörgött. A kenderfonalat helybeli takácsokkal szövették meg, akik századunk első felében még többen voltak, ma már egy sem dolgozik a faluban. Számomra a gyűjtés legtanulságosabb része a munkamegosztás alalaüása volt mely - véleményem szerint - összefügg a kenderfeldolgozás megváltozott szerepével századunkban. A kendermunkákat a szakirodalom női munkaként tartja számon. A szegvári gyűjtés meglepő tapasztalata az volt, hogy ezeket a munkákat nagymértékben végezték férfiak is, sőt egyesek szerint mindez a fonásig a férfiak feladata volt. (Ezt támasztja alá, hogy a legjobb adatközlőim is idős férfiak voltak.) Természetesen családonként változó mértékben a nők sem maradtak ki ezekből a munkákból. Az áztatásnál nők segítettek, szükség esetén pedig a törésnél, gerebenezésnél is, bár ezeket inkább férfimunkának tartják. Fonásnál a fejkendert a nők fonták meg, a kócot a férfiak, de van példa a férfiak számára csináltatott rokkára is. A Levendovits családban az apa 1935-ben mmdhárom fiának csináltatott egy-egy rokkát. Sajnos a munkamegosztás múlt századi alakulására ma már nem könnyű adatokat találni. Lehetséges, hogy a kendertermesztés mértékének, a takácsszőttesek jelentőségének csökkenésével alakult így a munkamegosztás. A múlt században még jóval fontosabb volt a kenderterrnesztés, a legtöbb családban foglalkoztak ezzel. A háztartásban és a viseletben nagyobb szerepe volt a kendervászon daraboknak, s mindezekkel a családot ellátni az asszonyok dolga volt. így valószínű, hogy a kender termesztésének és feldolgozásának munkáiban is több feladat hárult rájuk. Századunkban már nem sok család foglalkozott kendertermesztéssel. Az 1930-as, '40-es években 15-20, az '50-es években csak 4-5 család. Ezek elsősorban nagyobb földterülettel rendelkező, módosabb gazdacsaládok, akiknek elegendő földjük van ahhoz, hogy kendertermesztésre is tudjanak fordítani belőle egy darabot. Földjük nagysága alapján különösen indokolt ez, mivel a megtermelt gabona mennyisége szükségessé teszi a gazdaságban elhasználódott zsákok, ponyvák pótlását.