Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

IRODALOMTÖRTÉNET - Lengyel András: Író és „rendszerváltás”. Dettre János és Móra Ferenc konfliktusáról

amikor Elnök Úr hazaérkezéséről tudomást szereztem. S minthogy az újságközlemények szerint az indítvány csak e hó elején adatott be, az indítvány megtétele s a kilépésem bejelentése között csak az értesületlenség, vagy a rosszhiszeműség találhat összefüggést. Miután a levél nem az én révemen került a nyilvánosságra, ha Elnök Úr úgy találja, hogy mint a Társaság elnöke, tartozik a Társaság minden ügyében annyival az igazságnak s a Társaság egy volt tagjának, akinek a Társaságból történt kilépését igaztalan, méltatlan, hálátlan s a tényekkel ellentétes föltevésekkel kommentálják, nagyon kérem, legyen kegyes a való tények közlésével a cikk tartalmának helyreigazítását kieszközölni." Szalay József igazoló nyilatkozata jól jöhetett volna Dettrének, hisz Szalay az új kurzus egyik tekintélyes alakja volt, s szavának, mint a kerületi rendőrfőkapitány megnyilatkozásának súlya is volt. Az ügy elintézését azonban Szalay elhárította magától, s a társaság titkárára, a szintén szorongatott helyzetben lévő Mórára bízta. S Móra - bár levelét az elnökség, s személy szerint Szalay nevében is írta - ezt az erkölcsi kiállást már nem tudta, nem merte vállalni. Még kollektív formában sem. 1920 január 19-én kelt levélfogalmazványa, mely a társaság iratai között fönnmaradt, mutatja, a Szalay-Móra-féle vezetés elismerte, sőt nyugtázta Dettre János ténybeli igazságait, de az erkölcsi kiállás - esetleg bizonyos védelmet is nyújtó - többletét már nem vállalták. "Igen tisztelt Uram - olvashatjuk e levélfogalmazványban -, az elnökség sajnálattal közli Önnel, hogy az elnökségnek nincs módjában helyreigazítást kérni az Új Nemzedéktől azon kommentárért, amellyel Önnek a Dugonics Társaságból való kilépését kísérte, azt állítván, hogy az a Nagy Zoltán-féle indítvány következtében történt, amely az igazoló eljárás megindítását kívánja a D. T. minden tagjára kiterjedően. " Meg kell persze vallani, a védelem elmaradásáért nem nagyon hibáztathatjuk Mórát, hiszen az ő feje fölött is ott volt a megtorlás lehetősége. Pár nappal később, január 24-én tudta meg pl. két pesti pénzembertől, volt országgyűlési képviselőktől, hogy neve szerepel azon a listán, amely - a franciák közelesen várható kivonulására várva - a letartóztatandókat vette számba. De az mindenképpen tanulságos s túlmutat a pusztán egyénin, hogy úgy látszik, az ilyen helyzetek éppen az erkölcsi kiállást számolják föl legelőbb. S ez az emberi többlet, ez a morális követelmény még azokból is hiányzik ilyenkor, akik különben kvalitásos emberek, s csupán harcostársukat védenék, ha szót emelnének. Egy vigaszunk mindazonáltal lehet. A meghurcoltatás sem Dettrét, sem Mórát nem törte meg teljesen. Utóbb, ha megkeseredve, illúzióikat vesztve is, de mindketten talpra tudtak még állni. Móra, mint ismeretes, éppen