Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kőhegyi Mihály – Merk Zsuzsa: Széchenyi és Lonovics

viseljük." 8 A fényes szónoki tehetséggel elmondott beszéd teljesen elütött a hasonló megyei orátiók nyelvétől, melyek többnyire közhelyektől fű­szerezett szólamokból állottak. 1827. április 9-én a kitűnő ízlésű műgyűjtő főpapot, Pyrker Lászlót nevezték ki egri érsekké, aki azonnal felfigyelt a szerény, de széleskörű ismeretekkel rendelkező falusi papra.9 Neki köszönhette, hogy négy évi lelkészkedés után visszatérhetett Egerbe. Csakhamar kanonok lett (1829). Az érsek mellett az egyházmegyei kormányzásban is szerepet kapott, és nap mint nap találkozott az alsópapság gondjával-baj ával, emellett a pap­neveldében a lelkipásztorkodás és az erkölcstan tanára is volt. Később az egri Liceum igazgatója lett. Ekkorra esik politikai szereplésének kezdete is. Borsod megye rendéi megbízásából míves beszéddel köszöntötte az új főispánt, Reviczky Ádámot. 10 1830-ban ő képviseli egykori tanárával, Durcsák Jánossal az egri káptalant az országgyűlésen. Ismeretes, hogy a káptalanok követei az alsóházban foglaltak helyet. H Tevékenységéért királyi táblai prelátussá nevezték ki. Ebből az alkalomból az egri "nevendékség", azaz a papnövendékek verssel tisztelték meg, amit ki is nyomtattak. Mottóul Berzsenyit idézik. A hosszú, barakkos cím után 15 négysoros vers következik a kor stílusában. Lássunk közülük kettőt! Vidulj Hazánk Véd-Angyalai Szent ügyed Hős Lelkek ' ébredt gondjai ' tárgya lön; Nincs vénülés míg Bölcsek őrzik Szent igazid ', s javad önjutalmok. Menj! merre láng-ész' s tiszta erény vezet Ösvényednek békevirányain; Vedd boldog évek közt ki vívott Fénykoszorudat az Ég' kezéből *J2 A következő, 1832-1836. évi országgyűlésre ismét Lonovics Józsefet küldte az egri káptalan. Éppen ez alatt a hosszú országgűlés alatt 1833-tól alakult ki - szívós harcok után - az alsótáblán az a szokás, amely szerint a vármegyei követeknek egyenkénti szavazati joguk lett, a városok és kápta­lanok követei pedig együttesen rendelkeztek egy szavazattal. így az utób­biak súlya vajmi csekély volt. Lonovics szónoklatai, érvei azonban mindig figyelmet keltettek, és nagymértékben segítették számos kérdés eldön­tését. 13 Különösen vallásügyi kérdésekben hallatta hangját. Először 1833.

Next

/
Oldalképek
Tartalom