Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

RÉGÉSZET - Lőrinczy Gábor – Trogmayer Ottó: Ismeretlen bronzkori iparművész alkotásai

Kelebiát és Csanyteleket együtt értékelve nyugodtan állíthatjuk, hogy innen eddig ismertté vált mészbetétes kerámia a szeremlei csoport leletanyagához köthető, ami egyben kronológiai értékű is. Egy másik kultúrát jelentenek az árkolt bütykű egyfülű bögrék, amelyek az ottományi, ill. a gyulavarsándi kultúra anyagában fordulnak elő. Tipológiai megosztásuk egyelőre nem lehetséges, hiszen általános típusnak tarthatók, így csak feltételezhetjük, hogy e kultúrák késői szakaszába tartozhatnak. Az un. svéd sisak alakú, vagy kelebiai tipusú tál már korjelzőnek tűnik, hiszen rokon vonásai ugyan megvannak a füzesabonyi kultúrában, de a vatyai kultúra emlékanyagában általánosak. A kelebiai temetőben, mint azt a neve is mutatja, számos példányt találunk, ez a vatyai kultúra örökségének tartható. Az egyik kétfülű amphora a Maros kultúra sajátja. Lóhere alakú szájkiképzése az ún. barokk típust jelenti, ez azonban a kultúrán belül nem a legfiatalabb periódus. A középső periódust követően még a késői átmeneti időszakban megvan. A legfiatalabb periódus típusaira a rombusz alakú szájkiképzés a jellemző. Az itt bemutatott edény alapján azonban nem mondhatjuk ki, hogy a síregyüttes idősebb lenne a kelebiai temetőnél. Csanyteleken ezt a típust is mindenképpen import edénynek kell tekintenünk. Külön típust jelent a négy oszlopfülű amphora, amely gyakorlatilag tanulmányunk fő tárgya és ezt külön kívánjuk elemezni. Párhuzamait Nitriansky Hrádokról (TOCIK 1981.100.) és Túrkeve-Terehalomról (CSÁNYI-TÁRNOKI 1991.50.) közölték. így eddig három olyan edényt ismerünk melyek közelítő kiképzésűek. Ennek alapján gondolhatunk arra, hogy egy mester kezéből származnak. A hasonló típusú edényre először Banner János hívta fel a figyelmet a Békés-Városerdő-i leletek publikálása során. (BANNER-BÓNA 1974.50.) Ott valójában kiöntőcsöveket talált, melyeket Anton Tocik szóbeli közlése alapján az akkor még publikálatlan Nitriansky-Hrádok-i, a magyarádi kultúrába sorolható edény típusához köt. Hasonló kiöntőcsöveket a hatvani kultúra időszaka óta ismerünk pl. Szihalomról. (KALICZ 1968.Taf.LXXX.) Bóna István hasonló kiöntőcsöveket közöl Gyulavarsándról. (BONA 1975.Taf. 143.) Különleges analógia a Tápé-Széntéglaégető-i temetőben előkerült kiegészíthető, kiöntőcsöves korsó (TROGMAYER 1975.Taf.4L), amely valószínűleg a kiöntőcsőrös edények tipológiai alapformáját jelenti. Ezek a kiöntőcsövek (ti. Szihalom, Gyulavarsánd, Békés-Városerdő, stb.), mint ahogy a tápai edénynél láthatjuk, egyfülű korsók kiöntőcsövei voltak, s nincs közük a