Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Gaskó Béla: Csongrád megye védett Carabidáiról

Az eddig tárgyalt felmérések eredményeképp már a századforduló után kialakul egy alapfauna, amely a későbbiekben fajszámban alig, lelőhelyek­ben viszont számottevően gyarapodott. Sajnos az eddig tárgyalt gyűjtések közös sajátossága, hogy dokumen­tatív anyaguk időközben megszemmisült. A Vellay-féle gyűjteményből alig fél tucat bogarat sikerült Czógler Kálmánnak az 1920-as években megmentenie. A többit a Szegedi Városi Múzeumban szétrágta az Anthrenus. Hasonló sorsra jutott Halász Árpád bogáranyaga is a hódmezővásárhelyi református gimnáziumban (Bodnár 1939). Kuthy Dezső és Csiki Ernő Csongrád megyei gyűjtéseiből a Ter­mészettudományi Múzeumban elvétve található néhány bogár. Mindebből következik, hogy az eddigi előfordulásokat (bár hite­lességüket semmi nem kérdőjelezi meg és hihetetlen adatokat sem tartal­maznak) irodalmi utalásokként tudjuk csak figyelembe venni. Más a helyzet Czógler Kálmán, Bodnár Bertalan és Stiller Viktor gyűjtéseinél, mivel ezek dokumentatív anyaga fellelhető. Bodnár és Czóg­ler bogárgyűjteménye a Móra Ferenc Múzeumba került, a Stiller-féle gyűjtemény a Természettudományi Múzeum tulajdona. Stiller több, mint 20 év Szeged környéki gyűjtéseit összegezte 1939­ben (Stiller 1939). Munkájában a Csiki (1905) féle faunaműhöz képest új Calosoma- és Carabus fajt nem említ. Értékes az a szórványadat is, amely a József Attila Tudományegyete­men lévő Erdős József által létrehozott gyűjteményben található. Erdős 1932 április 10-én az újszegedi hullámtéren két Carabus convexust fogott, melyek határozását Stiller később revidiálta (Erdős 1935). Czógler Kálmán 1914 és 1918 közötti felmérései során 3 Calosoma és 4 Carabus faj került elő (Czógler 1920). Ezek: Calosoma inguisitor Calosoma sychophanta Calosoma maderae auropunctatum Carabus granulatus Szeged 1916 Szeged 1916 Szeged 1914, 1915, 1916 Újszeged 1915, Ásotthalom, Bilisicsi-tó 1918 Ásotthalom 1915, Szeged 1916 Deszk 1915 Szőreg 1915 Újszeged (nem hullámtér) 1916 Carabus cancellatus tibiscinus Carabus cancellatus graniger Carabus Ullrichi Carabus convexus

Next

/
Oldalképek
Tartalom