Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Metamorfózisok. Vinkler László rajzművészetéről

hátterében valójában a Guernica élménye világol. Nem véletlen így, hogy épp a picassoi indíttatású Feledy Gyula tekinthető Vinkler legközelebbi stiláris rokonának ( pl.: Karancslejtős sorozat). Egy alaposabb szakmai elemzés bizonyára egyéb hatásokat is kimutathatna ebben a grafikában. Most azonban inkább egy különös belső összefüggésre utalnék. Arra gondolok: a legtöbb művésznél rendszerint a rajzokban kikísérletezett stiláris vívmányok kerülnek át a festmények szférájába. Vinkler pályáján ellenben mindez fordítva történt. Nála a festőileg kipróbált kubista térdinamikából, az expresszív, szürrealista végletekből és a klasszikus, ornamentális előadásból szerveződött meg a grafikák formanyelve. Ezért túlzás nélkül mondhatom: Vinkler László munkásságában a grafika határozottabb szublimáló, szintetizáló funkciót kapott. Más lapra tartozik, hogy e formai, kifejezésbeli sokszínűség sosem állt össze szorosabban vett művészi stílussá. Nemcsak arról van szó, hogy a rajzok egy részében megmaradtak az illusztratív, esetleges vonások (pl: Loreley, Boszorkány szombat I.). Fontosabb ennél, hogy a jelentős, kiemelkedő művek formanyelve is lépten-nyomon változik. Ami azt mutatja: az alkotónak mindenekelőtt a tartalmi közlendők voltak fontosak. Nála ezekből sarjadtak ki a legkülönfélébb formai, kompozíciós megoldások. Mintha a formai szimplifikálást méltatlannak tartotta volna a szellemi tartományok érzékeny sokrétűségéhez. Vinkler László rajzi előadásmódját azért ilyenképpen sem lehet összetéveszteni senkiével. E grafikai lapokat egyféle lazább, oldottabb szellemi, formai egyneműség járja át. Ha nem is rendszeresen alkalmazta a kubista átvágásokat vagy a montázsos szerkesztéseket, ám dinamikus, organikus vonalvezetése mindvégig állandó maradt. Közben olyan puritán egyszerűséggel, fegyelmezettséggel rótta mágikus dimenziójú vonalait, mint csak rajta kívül nagyon kevesen ( pl.: Szalay L., Kondor B., Feledy Gy.). Ráadásul stilizálási, komponálási eljárásainak is jellegzetes, különös karaktere van. Kiderül itt: Vinkler keveset törődött a külső lehatároltsággal. Sokkal inkább a motívumok belső kohéziójára, lüktetésére alapozta művei felépítését. Ezzel nyitott, majdhogynem kötetlen jelleget kölcsönzött munkáinak. És ez csak tovább fokozódott abban a tendenciában, amelyben a figurális motívumok többé-kevésbé feloldódtak a természeti alakzatok spontánabb, mozgékonyabb formaritmusában. Igazában ebből a természeti indíttatású, organikus és puritán vonalvezetésből nőtt ki e szuverén, jelentős rajzművészet. Végül érdemes lenne tüzetesebben utánanézni: vajon törvényszerű-e, hogy egy sokoldalú elméleti felkészültségű, intellektuális művész pont a