Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Halmágyi Pál: Kutatási kérdések az 1956-os makói eseményekkel kapcsolatban
2. Egyéb írásos dokumentumok: - Október 28-án este a rendőrkapitányság előtti tüntető tömegből néhányan bejutottak az épületbe, s ott a rendőrkapitánnyal egy közös jegyzőkönyvet vettek fel, mely szabályozta az elkövetkező időre a város életét. - Megvan továbbá "Makó város dolgozó népe és ifjúsága" október 29-i röplapja két változatban is, a 22 pontos követeléssel. - Fennmaradt "Kiszombor dolgozó népe" október 26-i 15 pontos röplapja. - Néhány rövid irata megmaradt a makói Forradalmi Ifjúsági Szövetségnek, a Parasztszövetségnek, a Független Kisgazdapártnak és az SZDP-nek. A KIOSZ helyi szervezete, a Sütőipari Vállalat, a KISKER Vállalat, a Nemzeti Bizottság Parasztkép viselői, a Konzervgyár és a pedagógusok politikai tartalmú felhívásai, nyilatkozatai, nyílt levelei, állásfoglalásai is megvannak. - Rendkívüli becses egy korabeli naplószerű feljegyzés, melyben a helyi gimnázium egyik tanára napról-napra megörökítette a városban, főleg a gimnáziumban történteket. E feljegyzések az október 23-tól, november 14-ig terjedő időszakról adnak hű és hiteles képet. Pl.: "október 24. szerda. Gimnáziumban az első óra nyugodtan folyik. A diákok kiteszik a magyar zászlót. Az ig. beveteti. A DISZ-től kérdik, mit csináljanak, a DISZ javasolja tegyék ki. Ismét kiteszik. A párt ellene van. Ig. beveteti. A diákok harmadszor is kiteszik (délben). Ig. du. 3-kor bevetete. Aznap már nem kerül ki. " - Az eseményekkel majdnem egy időben készült egy több oldalas feljegyzés a Makói Gépgyárban történtekről. Az irat október 25-től, november 5-ig kiséri végig Makó legnagyobb, s így meghatározó jelentőségű üzemének életét. A feljegyzés kb. 1-2 héttel az események után íródhatott. 3. Fényképek. A makói tüntetéseket, koszorúzásokat, a szovjet emlékmű ledöntését, a bevonuló szovjet tankokat több fotós ill. hívatásos fényképész is megörökítette. Állítólag egy amatőr filmes is készített filmfelvételeket. E tekercsekből sajnos alig maradt felhasználható és publikálható képanyag, mert a megtorló szervek igen alaposan begyűjtötték ezeket, s így csak a rejtve készített, vagy elrejtett felvételek maradtak meg. 4. Újságok. A városra vonatkozó helyi híreket az MDP megyei bizottsága és a megyei tanács lapjában, a Viharsarokban lehet megtalálni. Az október 24-i