Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1991 (Szeged, 1992)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Marjanucz László: A társadalmi szegregáció jelei a szegedi zsidóság helyzetében

1808-ból való jegyzékünk - tehát jóval a külön negyed kijelölésére felszólító helytartótanácsi rendelet előtt - már azt bizonyítja, hogy az az évben beköltözött családok többsége kivételes módon, kisebbsége pedig a tanács által kijelölt körben helyezkedett el. A zsidó negyed lakói lettek többek között: Kohen Ábrahám, Pollák Simon, Auslander Dávid, összesen 10 család, míg azon zsidóknak jegyzékére, kiknek "tanátsi engedelem mellett nemes Szeged városában a meg határozott környéken kívül házaik voltak", összesen 18 személy került, közülük hat mint "maradék", vagyis örökös kapta meg a városi háztartás jogát. Ismertebb nevek: Herczl Mózes, Wodianer Fülöp, Deutsch Dániel, Politzer Lebel, Lichtenberger Izsák. Egy 1813-ból való jelentés már arról tudósít, hogy 1800-tól "49 vidékivel és 59 helybéli születettel gyarapodott a zsidóság", miközben számosan meghaltak vagy elköltöztek közülük9. E két információ együttvéve nagyon tanulságos: a gettón kívüli letelepedés arányai, illetve a népességnövekedés belső és külső forrásainak, tehát a születésnek és bevándorlásnak viszonylagos egyensúlya, elviselhető és vállalható társadalmi állapotok meglétére utalnak. A hatóság számára a zsidókérdés egyenlő volt az adót fizető, illetve nem fizető személyek nyilvántartásával. 1813-ban 193 fő fizette a taxatoleranciát, míg 25 zsidó lakost mulasztással vádolt az elöljáróság. Közülük heten a zsidónegyedben bírtak házzal, még 18 személy a város egyéb, házvásárlásra kijelölt részén lakott. Nem kétséges, hogy a zsidóság tagolásának anyagelvű szempontjai a városi vezetés szegregációs tudatának rendi - jogi természetét domborították ki. Hasonlóan fontos tanulságokkal jár a gettóban és azon kívül letelepedett zsidóság foglalkozási adottságainak egybevetése. Az igazán nagy vagyonnal rendelkező terménykereskedő családok, és az értelmiség egy csoportja (pl. az orvos dinasztiát nevelő Herczl család), a gettón kívül "rekedtek". Sajnos lakhelyüket nem lehet pontosan megállapítani, mert a királyi biztosnak küldött jelentések csupán a "kívülrekedtek" számát és nevét közölték. Annyit tudhatunk, hogy 1848-ig a mai Széchenyi téren pl. nem volt zsidó kézen lévő házlO. Czimer Károly sem tud a reformkori Palánkban élő zsidó családokról! 1. Bálint Sándor ugyanakkor Rókust és Felsővárost jelöli meg olyan területként, ahol felfedezhetők a zsidóbetelepülés nyomai!2. Rókusnak alig voltak bennszülött polgárai, lakóit úgy telepítette be a hatóság. Ha idegen érkezett a városba, általában Rókuson jelöltek ki számára házhelyet. Elsősorban az iparral foglalkozók (ácsok, kézművesek) érkezését vették szívesen, de a közintézmények (kórház, kaszárnya, szegényház) idetelepítésével megnőtt a kereskedői és értelmiségi szolgáltatások iránt is az igény. Ez is amellett szólt, hogy a