Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1986. (Szeged, 1987)

TÖRTÉNELEM - Nagy Vera: A szentesi takácscéh jegyzőkönyve

és nyomorékok támogatását. Velük kapcsolatban bizonyos szabályok betartását sem vették olyan szigorúan. 1798ban Szabó János takácsmester felesége kérte, hogy fiát fogadják el mesternek, mert férje 11 éve megnyomorodott. A céh helyt adott kérésének azzal, a feltétellel, hogy ifj. Szabd János apjának gondját viseli, mesterségbeli ismereteiről pedig a céh előtt bizonyságot tesz. A mesterek száma az 1820-as, 30-as években oly mértékben kezdett növekedni, hogy korlátozni kellett a céhbe való belépést. /Számukról pontos adatok csak 1336-tól vannak, s ezek az 50-es évek elejéig növekvő tendenciát mutatnak./ A határozatokból az derül ki, hogy a létszám további növekedését a vidéki legények letelepedésének megakadályozásával próbálták elérni. 1820-ban a makói Tshe László takácslegény fordult a céhhez azzal a kéréssel, hogy "... Túl a kis éri Lakos Varga Mártony Leányát el akarná venni feleségül. Mellyre a Czéh azt válaszolta, hogy abba leg kisebbé sem ellenkezik, hanem Ö az Atyjától engedelmet kérjen s egyszersmind innen feleségestől együtt el takarodjon s el vigye Makóra és hogy soha a Czéhnél .nem alkalmatlankodik s még tsak nem is gondolkodik arról, hogy valaha Szentesi Lakos Legyen". 1834-ben a földeáki Krébetz János kérését, hogy a céhben dolgozni kíván, csak úgy teljesítették, hogy legényként dolgozhat, de itt ne akarjon mester lenni. Kevésbé voltak szigorúak a várostól, sőt a falutól is távol, a tanyavilágban dolgozó társaikkal szemben, akik a távolság miatt nem jelentettek konkurrenciát. A szegvári takácsok mellett ebben az időben a mindszentiek is a szentesi céhhez tartoztak. 1811-ben a "Mindszenti Határbeli úgy nevezett Siró hegyen kívánván Takáts Mesterré lenni a Mindszenti érdemes Társaink Társaságába Zubek József", akit be is vettek a mesterek közé azzal a feltétellel, hogy "... ha Siró hegyről bé akar