Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1986. (Szeged, 1987)

TÖRTÉNELEM - Nagy Vera: A szentesi takácscéh jegyzőkönyve

bi mester kárára. A rendeletre azért volt szükség, mert sok szülő csak addig adta takácsinasnak gyerekét, amíg az meg nem erősödött, s azután más mesterséget keresett, s "...a mostani szűk időbe még nagyobb kár az egész Czéhnek illy haszontalanul tartani tseiédeket", akik ráadásul semmi igyekezetet nem mutattak a mesterség elsajátításában, ami természetesen színvonalbeli romláshoz is vezett. 1802. február 1-én hozott céhhatározat megszabja, hogy az inasnak szabadulásakor mennyit és milyen címen kell fizetnie. A pénzbeli fizetésen kívül "egy pint bor a Keresztelő", ami korábban feltehetően valamilyen ceremóniával járt együtt, mert megjegyzik, hogy "... többé senkit sem fog meg önteni a' Kis Társaság... mivel a' czéh az öntözést el törlötte végképp". 1803. március 20-án a remekelni készülő legényekről hoztak határozatot. Azért, hogy a céhbe belépni óhajtó legény mesterségbeli tudásáról, jó magaviseletéről meggyőződjenek, a vándorlásból hazatérve, köteles egy évig, mielőtt a céhbe állana, helybeli mesternél dolgozni. Meghatározták a remeklés idejét is, november, december, január, február hónapban, mivel a nagy munkák ideje februártól novemberig tart, s ilyenkor "... a Kenyér Keresés idején Kenteiének volnának a Céhbeli Mesterek... a Céhbe bé állani akarókkal, s Remekelőkkel bajlakodni, hasznosabb dolgokra fordítható idejket haszontalanul el vesztegetnék ..." Ebben az évben született az a rendelet is, amely szerint "... augustus első napjáig egy Legénynek is elmenő Kunsaftja ki nem adódik ... mig tsak a Céh a Városonn munkát tudna néki adni". Ez alól azok a feleséges legények kivételek, akik nyáron mezőgazdasági munkát akarnak vállalni. A rendelet azért született, mert a legények szeptember, október, november táján foglaltak