Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.

RÉGÉSZET - Vályi Katalin: Az ópusztaszeri ásatások múltja, eredményei, jövője

Ë hat ev alatt 2 290 m -ee területet tartunk fel, kb. 4 000 3 r r ~ m föld mozgatásával. Az eddig előkerült femleletek kb 1/4-e a kerámialeletek kb 1/10 része került csupán a restaurátorok asztalára, ami a feldolgozást nagymértékben lassitja. Az ásatás során jelentős Árpád-kori településrészletek kerültek a felszínre. Az eddig feltárt 15 épület közül 3 /e­setleg 4/ ház külön csoportot alkot, melyet a falu legkoráb­bi maradványának tartunk. A település életének következő fá­zisát jelzi a többi épület, melyek 2, egymással L-alakban é­rintkező sorba rendeződve kerültek elő. A házsorok közé több szabadban lévő kemence illeszkedett, s a település képét a - nyilván nem mind egy időben használt - sövénykeritések nyo mait jelző árkok egészítik ki. A település életének e területen a templom nemzetségi monostorrá való bővítése ill. átépítése vetett véget. Feltár tuk a kolostor gazdasági épületeinek nyugati szárnyát teljes egészében és a keleti szárny nagyobb részét, valamint a két épületszárny által határolt hatalmas /kb 70x55 m-es/ udvar egy kis részét. A terjeszkedő monostorépületek átmenetileg délkeleti irányba szoríthatták vissza a falu házait, amint az a felszíni telepnyomokból megállapítható. A tatárjárás i­dején elpusztult monostor újjáépítésekor azonban a gazdasági épületeket már nem építették fel újra, s a gondosan kibányá­szott falak helyén a 14. század folyamán ismét megjelennek a területre lassan visszahúzódó falu házai. Több 14-15« száza­di lakóházat bontottunk ki, a hozzájuk tartozó gazdasági é­pületékkel és kutakkal együtt. 2 ' r A kolostor területén kb. 2 50O m var meg feltárásra. Csak e munka befejezése után lesz pontos képünk a monostor teljes alaprajzáról. Az utóbbi években felépült szabadtéri néprajzi gyűjtemény épületei miatt csak ezen a területen vár ható az Árpád-kori településszerkezet változásának, fejlődé­sének pontos megfigyelése is. Feltétlenül szükséges lenne a monostor legnagyobb kiterjedtsége idején, a 13. században

Next

/
Oldalképek
Tartalom