Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.
SZEGEDI PORTRÉK - Baróti Dezső: Sík Sándor emlékezete
becsült és a hatalom által gyanakvással nézett ezavalőkórust választotta, amelynek a hangját egyébként mi is megszólaltattuk a szegedi Munkásotthonban. Érthető tehát, hogy Sík Sándor katolikus kiadói nem vállalkoztak az Advent kiadására, mi viszont, a szeretet és megbecsülés jele gyanánt kollégiumunk vezetőjének, Buday Györgynek remekbe vésett fametszeteivel illusztrálva biztosítottunk nyilvánosságot számára. Sík Sándornak a háború alatt irt versei kötetben akkoriban már nem jelenhettek meg. Egyik ciklusukhoz később azután a következő kommentárt fűzte: "Van itt egymásután vagy húsz vers, amiről egyszerűen azt lehetne mondani hogy a történelem tükröződései. Nem kivánok olyan kifejezést használni, hogy antifasiszta, de lehetne." Hadd tegyem most én hozzá: nemcsak lehetne, valóban az. De ha születésük idején nem is kaphattak nyomdafestéket, mégsem zárta be asztalfiókjába őket. Épp a legerőteljesebbeket olvasta fel barátainak, nem is egy helyen, itt Szegeden Vinkler László festőművész műtermi összejövetelein, A versekhez hasonló hang, a tiltakozás hangja tört feL a Szegeden bemutatott drámájában. Az égigérc Torony ban. Cime a bibliai Bábel tornyára utal, ezt épiti népe vérével-verejtekével a magát megszállottan az egész világ királyának nevező Nimród, aki ilyen szavakkal beszélt nagyravágyó tervéről: "Építem a tornyot, hogy /.../ remegve nézzék, a világ négy részéről, és suttogva mondják, íme Nimród Tornya, aki iába alá tiporta az egész világot..." Majd pedig ezt halljuk: "Az égig érő Toronyn ak szolgája minden ember, bestével, lelkével..." A meggyötört nép végül felkel a zsarnokság ellen, kitör a forradalom és a torony összedől, Nem csoda, hogy ezt a félreérthetetlen aktualitású drámát a fővárosban nem merték bemutatni, pedig Sík Sándor korábban a Nemzeti Színház szerzője volt. Ez alkalommal sajnos, nincs időnk arra, hogy elmélyedjünk gazdag szimbolikájában. Amikor bemutatták, nem volt nehéz felismernünk, hogy a megszállott Nimród megformálásába Hitler alakja is belejátszott,