Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Csizmazia György: Az ópusztaszeri emlékpark etnobiológiai és természetvédelmi feladatai

következik a temető, amelyet gyümölcsfák diszitenek. Ettől északra a kertészlak, előtte a zöldségeskerttel, végül is a nyugati oldalt északon a "baromfiudvar zárja le kerek ólakkal. Érdekes az egyes kertekben a növények rendszere is. Lélegzet­elállítóan érdekes, mennyi mértani szabályosság és fenőlégi ai szépség ven a gyümölcsfákkal beültetett temetőben. A középko­ri kolostorban gyógynövény volt a rózsa és a liliom is. És csak később lesz a gyógynövénykertből virágoskert, rózsakert és diszkért. Magyarországon az első kolostor Pannonhalmán épült, még Géza fejedelem idejében. De Pannonhalmán semmiképpen sem le­hetett freina megvalósítani azt a szép szabályos kolostori rendszert, amely a St. Gallen! tervrajzon elérik tárul. A geo­lógiai adottságok miatt csak a templom és a zárda fér el, te­hát a kert és a gazdasági épület távolabb létesülhetett - ha létesült -, amit a mai botanikuskert látszik bizonyítani. De sajnos sem arról, ami Pannonhalmán, sem ami a többi középko­ri magyal' kolostorkertekben megvalósult, semmit nem tudunk. Hog;/ ópnszt asz erén is volt ilyen kert, az szinte bizonyosra tehető /a pannonhalmi apátságnak a közeli tiszai Kanizsán voltak halászai, s igy a kapcsolat fennállt/. E tájon is meg­lévő kertben az évszázadokon élő' latin növénynevek itt formá­lódtak magyal' hangzású alakká: ruta, zsálya, zsázsa, liliom, rúzsa stb. Persze mindez bizonyítható is volna az épusztasze­ri monostor feltárásakor vett talajminta poilenanalizisa se­gítségévei. Az itteni templom külföldi kapcsolatrendszeréből, s más tényekből logikusan következik, hogy nem szabad idegenkednünk a mai őpusztaszeri emlékpark megfelelő mozaikjaiban olyan vi­rógkuitúra telepítésétől, amely szorosan kapcsolódik ősi ko­lostoraink kertkultúrájához. Megfontolandó egy gyógynövénye­ket bemutató rendszer kialakítása is, annál is inkább, mert ennek hagyományai találkoznak a körnj'ék közelmúltjának tapasz­talataival. Pusztaszer Mtuikástelep és a környező tanyák körü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom