Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1985.
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sipos József: A szegedi SZDP vezetők tevékenységének baloldali kritikája 1930-ban
raas körben annak kifejezést adott, nagyra értékeli. Abban is hasonlit hozzá, hogy a zsidókat éppúgy gyűlöli, mint Mussolini. S ügyességére vall, hogy erről mindenki tud, csak éppen a környezetében élő zsidók nem.••" c./ Nagyon sokszor az illetékesek megkérdezése nélkül cselekedett és "rendszeresen befejezett tények elé állitja az embereket." Ezzel kapcsolatban a következő példákat sorolták fel: 9. Rothermere lord fia szegedi látogatásakor az országos pártgyűlés határozata ellenére és a helyi összevezetőségi gyűlés tárgyalása előtt megállapodott dr. Somogyi polgármesterrel, hogy a "munkásság részt ves'z az ünnepségen, beszédet is mond a szónokuk." E megállapodás ellen az összvezetőségi gyűlés előtt és az ülésen dr. Czibula Antal tiltakozott, aminek eredményeként Lájer visszakozott. A másnap megjelenő Délmagyarország-ban azonban a "párttitkár neve ott van a Rothermere lord fiának fogadását előkészítő bizottság tagjainak névsorában. Ez a bizonyítéka annak, hogy a mi titkárunk a polgármesterrel a mi előzetes hozzájárulásunk nélkül megállapodást kötött a hazafias mozgalomban való részvétel tárgyában." 10. A szegedi Munkások Általános Fogyasztási Szövetkezetének lezüllesztésével is Lájert vádolták a beadvány szerzői, amit azonban nem tudnak igazán bizonyítani, csupán azt, hogy a párttitkár a vezetőség megkérdezése nélkül tett intézkedéseket a szövetkezet talponmaradása érdekében, amelyek azonban nem hoztak sikert. 11. Lájer a vezetőség véleményének megkérdezése nélkül alakíttatta át a Munkásotthon előadótermét is "több száz pengős költséggel" és igy volt ez "a táncterem részére több mint 1000 pengőért vásárolt zongorával is." A munkásotthonban működő tánciskolát a titkár támogatta, "a munkás műkedvelők előadásairci megvetéssel vesz tudomást, soha azokra ei sem megy" és a munkáspénztár ezernyi elnyűtt könyvének beköttetésére pedig nincs pénz. 12. A dokumentum aláírói több helyen visszatérnek az 1928-as kendergyári .sztrájkhoz: hangsúlyozzák, hogy annak kitörése