Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1984

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Kondor Béla iróniája

szőrös léptékváltást alkalmaz. Egymás mellé helyezi a parányi manót és majomformát, a csöppnyi harci masinát és emberkéket, akik közül kiemelkedik egy kamaszos szépségű fiatal teremtés. Kezében fúvóshangszer, amelynek külső nyilasából egy pöttömnyi embrió bújik kifelé. Mint ahogy a tank motívumnál is nyitott süveggel találkozunk: bennük, mögöttük pedig felnőtt emberekkel. Ámde micsoda gondolati kontraszt feszül e kétféle játékos, allegorikus megoldás között! Amit a lányka esetében az emberi élet természetes és profán megújulásaként, folytatásaként értékelhetünk, az a lenti motivumokon az agresszivitás, a pusztitás képzeteit jelenti. Innen sem hiányoznak tehát a jellegzetes kondori ellentétpólusok. Miként az sem a véletlen müve, hogy éppen e rokonszenves nőalak lett a kompozició egyik kulcsfigurája. Mintegy az alkotói közlendő egyik legfőbb szószólója. S ne csodálkozzunk itt a kürtös közvetitéssel láttatott születési attrakción! Inkább gondoljunk Bosch vizióira vagy a középkori és a reneszánsz népi kultúra látásmódjára, amelyekben természetes helye van a kozmikus és jelképi értékeknek: egyebek közt a metamorfózisok és áthatások törvényének. S igy van ez Kondor világában ia. Más kérdés, hogy ezt a hallatlanul izgalmas, bonyolult művészi világot igazában nem lehet leforditani a szavak nyelvére. Egy jövendő Kondor-monográfusnak mindenesetre szembe kell nézni majd egy sajátos szervezettségi profán mitológiával és ikonográfiával, amelyben az Ironikus, groteszk felfogás is kardinális szerepet játszik. Találóan irja Rényi András az alkotóról, hogy: ...az egyetlen út, amely a kincstári optimizmus üres történelmi felülnézete és a végletes katasztrófizmus önpusztító alulnézete között számára nyilik: az irónia és önirónia nézőpontjait folyton cserélő, a soha meg nem merevedő játékos ítélkezés". Ahogyan Kondor Béla is igy fogalmaz egyik versében: "Sírni kell felebarátaim, de vihogtunk."