Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1984
MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Kondor Béla iróniája
pusztán ebben a relációban lényegesek. Nem véletlen, hogy egyetlen kortársi tendenciával sem azonosult teljességgel. Inkább úgy teremtette meg kivételes hatású, modern művészi világát, hogy mindenekelőtt a klasszikus kultúra látnoki mestereihez f o rdul t t anuls ágo k é rt. Ebben az életműben mégsem találkozunk olcsó archaizálással, nosztalgiázással. Bár Kondor romantikus alkatú, szenvedélyes művész: ezek az adottságok viszont minduntalan átfedésbe kerülnek egy intellektuális magatartással. Ennek köszönhető, hogy jóformán sohasem oldódik fel művészi tematikájában. Mintegy distanciával kezeli anyagát, ami különben a szatirikus, parabolikus látásnak is előfeltétele. Más szóval; Kondor Béla nem csupán sztorizik, nemcsak jellemezget, hanem ezzel egyidőben kétségeit, félelmeit és szkepticizmusát is megfogalmazza. Nem ismeri tehát a befejezettséget, az egyértelműséget. Annál inkább, mivel a történelembe, társadalomba ágyazódó ember milyensége foglalkoztatja. A küzdő, a cselekvő egyének alternatívája, a jó és a rossz párviadala, aztán a hatalom ás a kiszolgáltatottság kapcsolata. Aki ismeri ezt a művészetet, tudja, hogy egészében a tragikus, pesszimisztikus vonások dominálnak benne. A kondor! látásmódnak ugyanakkor az ironikus, groteszk szemlélet is szerves tartozéka. Ha közelebb akarunk kerülni e sajátos nézőszög természetéhez, akkor az életmű egy-egy ikonográfiái sajátosságáról is érdemes tudomást vennünk. A müvek között például gyakran találkozunk nyitott szerkezetű, mellérendelő viszonyú elrendezésekkel. Ilyenkor rendszerint a földi és égi térgyegyüttesek párbeszédére kerül a hangsúly, ahogyan ez az Égi háborún vagy A repülés géniuszán is érzékelhető. De a forditott előjelű, alárendelő tipusú kompoziciós megoldások sem ritkák. A képek homlokterében ezúttal egy-egy nagyformátumú figurális vagy tárgyi motivumot láthatunk, körülöttük pedig apró-cseprő emberkék, eszközök nyüzsögnek. Akárcsak Brueghel Bábel tornya cimü festményén. E történeti analógia persze mindenképpen túl-
