Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1984
ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETTUDOMÁNY ÉS TÖRTÉNETI MUZEOLÓGIA - Marjanucz László: Lájer Dezső megítélésének problémái
nem lesznek, de jól visszatükrözi a fejlődésnek azt a fázisát, amelyben keletkezett, s ha az idő meghaladja tételeit, meg kell változtatni azokat. A magyarországi viszonyok között különös élességgel vetődött föl a szociáldemokráciának az államhoz való viszonya, az osztályharc új szempontú megközelítése. Az a tétel, hogy parlamentáris viszonyok között az SZDP-nek nem lehet feladata az állam elpusztítása, hanem ellenkezőleg: meghódítása a cél, különböző attitűdök beidegződését eredményezte a mozgalom harcosaiban. Az 1919-es kategóirákban gondolkodók a forradalmi magatartás kiiktatását, a reformerek a párt fiatalságának, s ifjúságával összefüggő tévedéseinek elvesztését látták benne. Ez utóbbiak /Peyerék/ a felnőttség nyilvánvaló jeleként értékelték az 1921-es paktumot, s a párt ama új felfogását, mely a szocialista mozgalmat már nemcsak a proletárság, a bérmunkásság mozgalmának fogta fel, hanem a testi és szellemi alkotó munkát végzők'közös mozgalmának. /Jóllehet egy nagyon fontos osztály: a parasztság szervezése továbbra is tabu maradt a párt számára./ Röviden vázolva ez az a .problematika, mely a Lájer Dezső körül kirobbant vitáknak a lokális jellegen túlmenő általános jelentőséget ad. Lájer Dezső Egerben született 1880-ban. Apja asztalosmester volt, ő maga is apja műhelyében kezdett dolgozni, mikor a 4. gimnázium után anyagi nehézségek miatt abba kellett hagynia tanulmányait. Bár a város jónevü mesterei között tartották számon, a szakmai kérdések helyett inkább a munkásság szociális problémái iránt mutatott kivételes érzékenységet. A munkásvezetői hivatás felé vezető úton fontos állomás volt az egri Munkásbiztositó Pénztár, melynek tisztviselői közé asztalos társai választották be 1911-ben. Hamarosan az intézmény igazgatója lett. Innen vonult be 1914-ben hosszú frontszolgálatra, s rövidesen tiszti rangot ért el. A frontról hazatérve újra elfoglalta helyét a Munkásbiztositó Pénztárában,