Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1983.

NÉPRAJZ - Felföldi László: Adatok a deszki szerbek esővarázsló szokásairól

Felföl.... László: ADATOK A DESZKI SZERBEK ESŐVARAZSLÓ SZOKÁSAIRÓL Az esővarázsló szokásoknak igen bő nemzetközi szakirodalma van, A német Mannhardt, az orosz Zelenin, az angol Frazer és a bolgár Arnaudov /hogy csak a legjelentősebb kutatóit említsem/ a földünkön előforduló példákat már sok szempontból elemezték s számos fontos kérdésben megegyezésre jutottak e szokás elterjedésére, történetére és formai jellemzőire vonatkozóan. Megállapításuk szerint az esökérö szokások feltehetően az újkőkorban, a földművelés általános elterjedése idején jelenhettek meg a földnek elsősorbar azokban a zónáiban, ahol a csapadék mennyisége aránylag kevesebb, s az is rendszertelenül, esetlegesen jelenik meg. A szokás változatos formái között jellegzetes csoportot alkatnak azok, amelyek középpontjában egy zöld ágakba öltöztetett személy vagy agyagból gyúrt figura van. Ezt szárazság idején bőven megöntözik, vízbe mártják vagy vizbe dobják, a bőséges eső és a jó termés elérése érdekében. E formák ritkán kötí^atek egyházi ünnepekhez. Ezek mellett aránylag széles körben elterjedtek az egyház által támogatott tömeges esőkérő processziók is. A magyar néprajzi szakirodalomban e szokást a múlt század második fele óta követhetjük nyomon "dodola" néven. Első alapos leírásai a múlt századi magyar honismereti folyóiratokban és a szaklapokban jelentek meg, főleg a szerbek korébői. A Dél-Alföld kutatói számára a legfontosabb Vakarcs Kálmán 19l2-ben megjelent tanulmánya, amelyben az egykori Bánát területéről vett példák alapján mutatja be a dél-magyarországi szerbek dodolóját. Az általa emiitett bánáti helységek közül vidékünkhöz legközelebb Nagykikinda és MOKrin esik. Vakarcs Kálmán megállapítása szerint e szokás ezen a vidéken már nagyrészt kihalt, vagy leegyszerűsödött formá2.9