Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1982
RÉGÉSZET ÉS HATÁRTERÜLETEI - Vályi Katalin: Ópusztaszer, 1982
kott téglákból épült, szájnyílása az északi oldalén volt. A szájnyilás körül tégla helyett kövekből épitették. Oldalfala 62 cm magasan maradt meg, tapasztott sütőfelületét faszén és hamu boritotta. Boltozata beomlott, téglatörmelékes betöltéséből néhány állatcsont, két apró, jellegtelen cserép és egy faragott oszloptöredék került elő. Szájnyílását és az előterét nem tudtuk rendesen kibontani, mert a szelvényfal alá esik. Tőle lo m-rel keletre találtuk meg az l.sz. tégla- és l.sz. kőkemencét. A két kemence szorosan egymás mellé épült. Az l.sz. téglakemencét szintén agyagba rakták, de az előzőnél jóval nagyobb méretű és gondosabban megépített. Szabályos téglalap alakú. Szájnyílása ennek is az északi oldalén volt, de ezt egy későbbi fal épitésekor elvágták /a falnak a kemence előtt csak a kiszedett árka volt észlelhető/. Boltozatába a téglák közé itt is /akárcsak az 198o-ban feltárt kemencéknél/ ökölnyi nagyságú kavicsokat ékeltek. Ezeket a beomlott boltozat téglatörmelékében találtuk meg. Sütőfelülete tapasztott sárga agyag volt, ami csak a közepén volt eresen átégve. A mellette lévő l.sz. kőkemencének csak az oldalát épitették agyagba rakott kövekből, a boltozata ennek is téglákból és kavicsokból állhatott, amely azonban beomlott. Tapasztott sütőfelületét vékony hamuréteg fedte. A kőkemence északi felét ugyanazzal a fallal vágták el, mint a téglakemence szájnyílását. A kőkemence közepén e falnak egy kis darabkája megmaradt - néhány habarcsba rakott tégla látható itt. Jól datálható leletanyagot egyik kemencében sem találtunk. Hasonló technikával épitett kemencék azonban már koráoban is kerültek elő a monostor feltárása során. Igen érdekes, hogy a miénkhez hasonlóan egymás mellett is fordult már elő kavicsos kupolajú tégla- és kőkemence. Ezek a legkorábbi épitési periódusokkal hozhatók összefüggésbe. Ezek a kemence-párok eltérő - vagy éppen egymást kiegészitő funkciójuk miatt