Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1982

TÖRTÉNELEM, IRODALOM-, MŰVÉSZET- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - Halmágyi Pál: Fejezetek a makói „Hagymaszövetkezet” történetéből (1900-1906)

de a folyó kiadásokat sem fedezik, s ezért a vám egészé­nek elengedése nem teljesíthető. "Mivel azonban a törvény­hatósági bizottság teljes mértékben méltányolja azon üd­vös Közgazdasági célt, amelyet a szövetkezet maga elé tű­zött, és annak előmozdítására a maga részéről is kész még áldozatok árán is közrehatni", ezért a szövetkezetnek "a makói kövezetvám dijból 5o l--ot elenged, ill. a szövetkezet által szállítandó mindennemű mezőgazdasági termény vémdiját 5o A-kal leszállít ja.^ A kedvezmény visszamenőleg is - meg­alakulásától kezdődően - megillette a szövetkezetet. S jelentős kedvezmény természetesen ellenérzést szül a többi hagymakereskedőben. Az egyik legnagyobb cég képvi­selője, Iriez Mór törvényhatósági bizottsági tag, meg is felllebbezte a határozatot. Az ügy igy a kereskedelemügyi miniszterhez került föl. A miniszter 19ol március 2-án, - miután az alispán felvilágosító jelentését megismerte ­a felleboezést elutasította, s a bizottság határozatát jóvá­hagyta. A miniszter döntését indokolva rámutatott arra, hogy a szövetkezetnek nyújtott kedvezmény nem veszélyezteti a vá­rosi törvényhatósági közutak kikövezési költségeire felvett 32o ooo Ft. /64o ooo kor/ kölcsön törlesztését, ellenben e kedvezmény a szövetkezetet fontos közgazdasági céljai elé­résében hathatósan támogatja.1° 19ol szeptember 4-én fordult a szövetkezet a városhoz iparhatósági igazolványa kiadása végett. Tudatták a városi hatósággal, hogy a céget a Szegedi Királyi Törvényszék mint Kereskedelmi 3iróság mér bejegyezte,- s hogy üzlethelyisége Makó főterén, a 24oS. számú házban van. /Ez az épület volt az ún. Saschitz-ház./ Az iparigazolványt E lajstrom 8/19ol szám alatt szeptember 6-én meg is kapta a szövetkezet hagyma­és zöldségkereskedésre if* A Központi Statisztikai Hivatal már akkor is sűrűn for­dult a városokhoz, vármegyékhez különböző termelési adato­kat kérve. A városi levéltárban fellelhető pl. az 19o2 őszén

Next

/
Oldalképek
Tartalom