Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1982

NÉPRAJZ - Nagy Vera: Vékony Sándor fazekas

munkából. Vékony Sándor hiába faggatta annak idején az öreg tálasokat a kemenceépités, az égetés vagy egy-egy méz titkáról. Nem sikerült megtudnia. Széket csak küzdelmes kísérletek árán tanulta meg, és maga is a régi mesterekhez hasonlóan őrzi. Âz igazi szakmai sikert is az 5o-es évek hozták meg számára. 1952-ben "népművész" cimet kapott, 1954-ben a Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt, 1956-ban pedig a Népművészet Mestere cimet. 1954-től, 18 éven át, nyugdijba vonulásáig a Háziipari Szövetkezet tagja volt. Az 5o-es évektől egyre több kiállításon láthatók munkái. Ezek közül az egyik legjelentősebb Kántor Sándorral együttes bemutatkozása volt 1964-ben, Budapesten. A vendégkönyv bejegyzései Vékony elegáns formaalakitésát, szinmegoldásait, mértéktartó diszitésmcdját, munkáinak finomságát dicsérik. Munkássága során szinte minden edényformát készített, amit a múlt századi mesterek. Elsősorban csúcsi elődeit követte, a fehér alapon kék szinű mázzal való diszitéssel. líá sik kedvelt színösszeállítása a dudi alapon fehérrel, barna val való mintázás. Edényeinek színezése és díszítése nem hivalkodó: nem szereti a rikító színeket, nem díszíti túl a tárgyakat. A régi mesterekhez hasonlóan, ösztönösen érzi, hogy melyik darabra mennyi kerülhet a csikokoól, pöttyekből, levelekből, madarakból. Vékony Sándor - bár mindvégig a vásárhelyi fazekashagyományok követője volt - tudatosan ismerkedett az ország más tájegységeinek népművészetével, kirándulásokon, előadásokon, kiállításokon keresztül, de ismeri a fazekasságra vo natkozó néprajzi szakirodalmat is. Ezek közül természetesen KÍSS Lajos tanulmányát becsüli legtöbbre. Róla igy vallott egyik nyilatkozatában: "Kiss Lajos bécsi még élete utolsó időszakáoan is minden nyáron hazajött Vásárhelyre. A szive hazahúzta. Egy napot mindig nálam volt, a csűcsi műhelyben.