Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1981.
Régészet - Vályi Katalin: Szer monostor 1981. évi feltárása
néhány darab apró éllatcsont és kevés edénytöredék. A házakhoz való viszonyukat talán majd később, nagyobb feltárt területen sikerül tisztáznunk. Egyelőre annyi biztos, hogy a 2. sz. és a 6. sz. ház gödrének az ásásakor ilyen árkokat vágtak át, tehát ezeknél mindenképpen korábbiak, - a korai, kisebb méretű házakhoz tartozhattak. Árkainkat továbbra is különböző gazdasági célú földterületek /kertek, veteményesek, legelők stb/. elkülönítésére szolgáló sövénykerítések nyomainak tartjuk. 1981-ben egy kemence feltárására került sor. Az 5_. sz. kemence 125 cm hosszú, llo cm széles, agyagba rakott téglákból épített téglalap alakú volt. Boltozatát beomolva, a belsejében találtuk meg. Oldalfala az ÉK-i sarkán maradt meg a legmagasabban: itt 3o cm. Szájnyílása DK-en volt, amelynek a K-i oldalén egy nagy kővel zárult a kemence oldalfala - ez a másik oldalról hiányzik ugyan, de valószínűleg ott is megvolt. Közvetlenül a kemence fölött halad a kitermel* kolostorfal omladéka, minden bi*zonnyal a kolostorfal építésekor pusztíthatták el a kemencét. A K-i oldalfal előtt 5o cm-rel egy 21 x 25 cm átmérőjű, lo cm mély cölöplyukat találtunk, vele párhuzamosan a másik oldalon pedig a párját. Sajnos edénytöredékeket vagy egyéb korhatározó leletet nem találtunk benne, csupán néhány éllatcsontot. 1981-ben befejeztük a Ny-i kolostorszárny feltárását. A 68 m hosszú épületrész 6 vagy 7 helyiségből állt, amelyek azonban nem egy periódusban épültek. Legkorábbinak tartható az É-tól számított 4. helyiség, melynek az alapozási mélysége a kiszedett falárok alapján nagyjámegegyezett a már rekonstruált E-i kolostorszárny Ny-i, még tavaly feltárt helyiségének alapozási mélységével, - míg az összes többi terem ennél átlagosan 60-80 cmrel magasabban van alapozva. Ha tehát az É-i kolostor-