Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1981.
Néprajz - Szenti Tibor: Gabonatárolás a vásárhelyi tanyákon
kimeszelték és ömlesztve itt tároltók a szemtermés egyrészét. Ez elsősorban vetőmag és takarmánygabona volt. A tetőszerkezet gerendái között olykor deszkafallal és egyszárnyú, tömör ajtóval elvólasztott padláshelyiséget képeztek ki a gabona elkülönítésére. Az sem volt véletlen, hogy a termést a padláson végigcipelték és a belső végében helyezték el. Egyrészt az egér kevésbé fúrta ét a födémet, mivel alatta szoba és nem élelmet tároló konyha vagy kamra volt, mósrészt a padlés legsötétebb zugaként a kicsirézást gátolta, harmadszor pedig, helyes építésnél a padlásfeljáró a tanyához másik végén, illetve a konyha vagy kamra fölött került kialakításra. Gabonát tároltak még a többi nagy épület letapasztott padlásán is, elsősorban az istálló, szín, takarmányos és az ól fölött. Ezekben az épületekben kizérólag vetőmagnak és takarmánynak szolgáló szemtermés került raktározásra. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a vásárhelyi szállásokon és tanyavilágban az állandó gazdasági építmények megjelenésével párhuzamosan, a XVIII. század második felétől igen differenciált, a kor ismert, valamennyi dél-alföldi gabonatárolási módjót, illetve a raktórozást szolgáló al- és fölépítményt megtaláltuk. Jegyzet Levéltári kutatásainkat a Csongrád megyei Levéltár Hódmezővósórhelyi Fióklevéltóróban végeztük. 1. ~rothocollum Judiciale /Továbbiakban Prot. Jud./ 2. kötet 33o p. 2. Prot. Jud. 3. k. 431 p. 3. Prot. Jud. 2. k. 526 p. 4. Prot. Jud. 3- k. 715 p.