Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1980.

Művészettörténet - Apró Ferenc: Gergely Sándor, az aktivisták szobrásza

Ami sikerült Moholy-Nagynak, nem sikerült Gergelynek. Nem találta föl magát idegenben, állásának megszűnése után máról-holnapra élt, müveiből eltűnt a szerkesztő szándék, az itthon szinte egyedül álló monumentális látás és a forradalmi helyzet ihlette heroizmus. Elkedvetlenedett, egyre ritkábban dolgozott. Telt, barokkos formák kerültek ki a keze alól, ezeket sem tudta kiönteni. Utolsó reménysugárkent Günther Birkenfeld német iróval együtt részt vett egy lapalapitásban. A lap cime Neue Welt volt, de néhány szám után - enyhe baloldali irányzata miatt - betiltották. A felőrölt életkedvü Gergely úgy érezte, hogy mindennek vége: 1932.. augusztus 26-án 43. születésnapján kinyitotta a gázcsapot. Másnap reggel találtak rá. Hamvasztás után Berinben temették el. Barátja, Kahán Mózes ezt irta a haláláról: "Kemény alkatú, robosztus férfi volt, nyugodt kedélyű, jókedvre hajlamos. Ilyen képe maradt meg bennem. Ken tudom elképzelni azon a napon, amikor a világról való végső lemondással maga vetett véget életének... a hatalomra jutott nácifasizmus réme ölte meg." Alakja sokáig feledésbe merült. A szegediek közül elsőként Péter László irt róla Espersit János cimü könyvében /1955/, majd Szelesi Zoltán elevenítette föl emlékét a Mű vészet hasábjain /19ô2.aug./. A szakmai érdeklődés a Magyar aktivizmus cimü kiállitás /Pécs, 1972/ után fordult munkássága és személye felé. 3em a szegedi művészettörténet, sem a .".agyar aktivizmus története nem lehet teljes rokonszenves alakja nélkül. 194