Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1980.

Művészettörténet - Apró Ferenc: Gergely Sándor, az aktivisták szobrásza

A Tanácsköztársaság kikiáltása után az aktivista mű­vészek megjelentették "Forradalmárok!" c. kiáltványukat, melyet Gergely is aláírt. A művészeti direktórium Gergely egyik aktját megvásárolta, a Szépművészeti Múzeum számára. Gergely a pesti sikerek után a szakszervezetbe tömö­rült szegedi képzőművészek 1919. május 13-án nyíló tárla­tán mutatkozott be a helyi közönségnek. Juhász a Délma- gyaror-jzág aznapi számában ezt írta barátjáról: "A szob­ rászok között Gergely Sándor eurónai értékeket reprezen­ tál. Q a .iövő embere, egy új stílus öntudatos és bátor lendületű keresője, aki máris átértékelte az eddigi ered­ ményeket, és a maga formanyelvén új szépségekről beszél... Tabuja a mai szobrászat legvégső eredményeit mutatja." Gergely tervezte Juhász Ez az én vérem című kötetének /1919/ a címlapját. Októberben a Városi Múzeum nagyszabású éremkiállitást ren­dezett 627 művész több, mint ezer érméből. A katalógus szerint Gergely hat munkájával szerepelt. November else­jén Gergely közös kiállítást rendezett Zrínyi utcai műter­mében - a Tanácsköztársaság bukása óta Szegeden tartózkodó - Moholy-Kagy Lászlóval. Mindketten külföldre készültek, pénzre volt szükségük. Kiállításukat a szegedi sajtó - két jobboldali lap kivételével - kedvezőn fogadta. Juhász ha­rc::, lapban i3 lelkesen ismertette pártfogoltjai művészetét. Lze'-'c; és Vidékéb en /okt.31./ azt irta: "meg kell álla­ ni tanunk, hogy ennyire európai értékű és jelentőségű művé­192

Next

/
Oldalképek
Tartalom