Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1979.
Bakonyi Tibor: Lechner Ödön ritkaságértékű szegedi tervrajzainak néhány tanulsága
szettörténe ti Frtesito, 1969 . évi k. szám 317-322.old./ homlokzati tervei vannak meg kitűnő állapotban, hanem az építkezés nagyszámú részletterve, számos 1 : 1 léptékű, művészi kivitelű szénrajz, ceruzarajz és az alaprajzi változtatások napló mellékletei is igen jó állapotban tanulmányozhatók. A Milkó-palota és a Dózsa Gy. u. 2. sz. épület építési engedély tervei is szinte hiánytalanul megtalálhatók itt. A városháza tervanyagának áttanulmányozása után megalapozatlannak érezzük Vámos Ferenc "A szegedi városháza építésének történetéről" c. tanulmányának végkövetkeztetését, amely így szól: "az épület koncepciójának egészét Lechner tervezte, s e terveinek keretében fogalmazhatta meg Pártos a részleteket." /322. old./ Az állítás cáfolatát éppen a Vámos Ferenc által nem közölt, talán nem is látott, bravúrosan megrajzolt részlettervek adják, mivel ezeken csupán egyetlen aláírás szerepel: Lechner Ödöné. A főbb építési tervek többségén Lechner ódon és Pártos Gyula aláírása együtt szerepel, "z azonban nem a közös alkotó munkát, csupán a társas viszonyukat bizonyítja. Ugyanezt a tényt látszik aláhúzni az a véletlen eset is, hogy a Milkó-palo ta építési engedélyezési tervein egyedül csak Pártos Gyula aláírása olvasható. Lechner Ödön egyik legkarakt eresebb, korai, párizsi élmények alapján alkotott müvét lehetetlen Pártosnak ítélni csak azért, mert a terveken csupán az 3 neve szerepel. Feltehetően a tervek beadása idején Lechner Cdön nei volt kéznél. 5 nem több! Társas viszonyuknak egyszeri! praktikus oka volt. Lechner volt - 51 -