Múzeumi Füzetek Csongrád 5. (Csongrád, 2002.)

Deák József Áron: A Csongrád környéki táj története a XVIII. század végétől napjainkig élőhelytérképek tükrében

esősök és tanyák léteztek ekkoriban (ez eleve kiemeltebb rész). A Fekete-Örvényszögben szántókat is találni már ekkor a hullámtéren. A XIX. században a Körös hullámtere gyakorlatilag teljesen mocsárrétté alakult, ártéri mocsarak csak a torok környékén és az alatt maradtak. A kubikgödrök mentén igen hamar elindult a kubikerdők kialakulása. Zalota és Szentes közt a Körös és a Tisza bal parti gátját szinte megszakítás nélkül kísérték fűz-nyár ligeterdők. Köztes helyzetet tapasztalunk a Bökény és a Kilences esetében, ahol közel egyenlő arányban voltak szántók, természetes mocsarak és mocsárrétek. A Bökény északi, város alatti részén kerti vetemények termesztésével foglalkoztak (Sövényházy 1896). A mélyfekvésű részeken, különösen a Bökény keleti részén megmaradtak a mocsárrétek, déli részén, a Serházzugi Holt-Tiszával párhuzamosan pedig az ártéri mocsarak. A Bökény és a Tisza találkozásánál fűz-nyár ligeterdők léteztek. A becsatornázott Kilences ártéri mocsarainak, nádasainak mátrixába kistáblás mozaikok ékelődtek. A Kisrét ekkoriban jó részt mint ártéri mocsár ábrázolt, de Sövényházy említi, hogy itt már zöldséget és „más növényt" is termesztettek, a szántóföldi művelés lehetőségei részben adottak voltak. A Serházzugi Holt-Tisza mentén kiterjedt fűz-nyár ligeterdők léteztek ekkoriban is. A térképek tanulsága szerint a Köröszug és a Bokros-Alpári ártéri öblözet területén szántók még nem igen voltak, az extenzív állattenyésztés továbbra is meghatározó volt. A Kablát-sziget-Várhát-Picsor-lapos vonaltól délre még az ártéri mocsarak és a laposok nyílt vizei voltak meghatározóak, míg ettől északra mocsárréteket találunk. (A 3. katonai felmérés térképén tisztán azonosítható a Picsor-lapos, a Morotva, a Karabata-tó, a Görjén-, a Hunyos-, a Király-Tóth-féle-lapos, a Pandúrtó, a Kis és Nagy-Dinnyés-tó, a Dávidtó). A Mámairét, Tőkefok és Nagy-Szék-hát mocsárrétjeibe nagy ártéri mocsárfoltok ékelődtek. Bokros-puszta hátasabb része mocsárrét volt a laposokat magassásosok és nádasok dominálták. Kelem inkább ártéri mocsárnak tekinthető. A Tisza Körös-torok feletti szakaszán fűz-nyár ligeterdőket találunk az Ugi-réten, Beesőnél a folyó mentén, Szentpálon a folyó és a Gát közt (Tiszasas), a Mámairéti Holt-Tisza felső fokánál (a holtággal párhuzamos laposokban is), a Gyójai-sziget keleti felében és a Györfösben. Tölgyszíl-kőris ligeterdőket találunk az Erzsébet-erdőnél (még mindig a legnagyobb folt, de a Bokrosi-szőlők már teljesen körbevették), a Mámairéti Holt-Tisza felső fokánál és középső részén, a Tiszaalpári Holt-Tisza mentén és a Györfösben. A Tiszasasi erdőt azonban ekkorra már kivágták. A Tiszazug LA teraszának felső része, azaz a Tiszazug infúziós lösz szoknyájáról benyúló „félszigetek" és a Szelevényi „szigetek" (Vadas, Demeter-ér, Felső-Földek, Tóköze-öblözet) mind jó részt szántóföldi művelés alá kerültek. A Tiszazug déli részén mindössze 3 nagyobb sztyepprétfolt maradt. Drámai változásnak lehetünk tanúi a Csongrádtól nyugatra elhelyezkedő területeken. Itt ugyanis a szikesedő mélyedések kivételével az összes termékeny talajú hátas részt felszántották. Mindezzel párhuzamosan jelentősen nőtt a tanyák száma a külterületi lakosság növekedésével párhuzamosan. Erre az időszakra semmisültek meg e terület utolsó nagy kiterjedésű sztyepprétjei. Sztyepprétek csak a szikes mélyedésekbe ékelt szigetszerű kiemelkedéseken maradtak meg (pl. Kónyaszék), de sok helyen e löszös hátakat is felszántották. A gyepterületek csaknem jelenlegi kiterjedésükre zsugorodtak, határaik az elmúlt 100 év alatt keveset változtak. Ezek jó részt ürmös-és cickórós puszták, szikes