Múzeumi Füzetek Csongrád 5. (Csongrád, 2002.)

Deák József Áron: A Csongrád környéki táj története a XVIII. század végétől napjainkig élőhelytérképek tükrében

akkor elérte jelenlegi méretét, de Szelevény is majd duplájára nőtt 50 év alatt. Az ártér területéből kiemelkedő szigetszerű hátak közül a Compó (Nagy-hát és Mámairéti HoltTisza közti terület), a Vadas-ér valamint a Demeter-ér zugai is szántóföldi művelésbe kerültek. A Magyartési-infúziós löszhát egésze szántóföldi művelés alatt volt ebben az időszakban. Csongrád város is tovább terjeszkedett keleti irányba a Gőzhajó utca-Zsinor utca-Dob utca-Kereszt utca vonaláig. Jellemző, hogy egyik település sem nyúlt le még az ártérbe. A Pilis-Alpári-homokhát északnyugati részét továbbra is száraz homoki gyepek uralták, rajtuk extenzív állattenyésztés folyt. Azonban a szőlők aránya jelentősen megnövekedett. A XIX. század közepén már létezik a Halesz még elkülönülő tömbje, s az Öregszőlők területe is eléri jelenlegi méreteit, az Agyagos úttól a Győrfösig nyúlik. A XIX. század derekán a szőlőtermesztésre kiváló minőségű homoktalajokon mintegy 2300 katasztrális holdon termeltek jó minőségű fajtákat. Új eleme a tiszazugi homokhátnak a Szelevénytől északra létesített Halesz, amely tanyák és szőlők mozaikja, hasonlóan a Bokrosi-szőlőhegyhez. 5. A csongrádi táj a XIX. század végén A csongrádi táj és az itt élő lakosság életében drámai változást hozott a folyamszabályzás. A harmadik katonai felmérés már ezt a folyamszabályzás utáni megváltozott állapotot mutatja (1:75.000,1872-1887). A folyamszabályzás alapjában változtatta meg a Tisza és a Körös hidrogeográfiai viszonyait. A folyamszabályzás során levágták a folyók jelentősebb kanyarjait, így gyorsítva az árvizek gyors levonulását. A levágott kanyarulatok alkotják a holtágak legújabb generációját. A folyó mentén gátakat építettek, amely az árteret hullámtérre és mentett oldalra osztotta. A hullámtéren az árvizek zavaró hatása továbbra is érvényesül, míg a mentett oldal ez alól mentesül. Innentől kezdve beszélünk mentett oldali és hullámtéri holtágakról. A hullámtéri holtágak vízutánpódását továbbra is a folyó biztosítja, azzal folyamatos kölcsönhatásban állnak. Az üledék felhalmozódás a folyótól (odaszállítás-elszállítás) függ. A mentett oldali holtágak nagy részének sorsa a lassú pusztulás, feltöltődés lett volna, így vízutánpótíásukra nem fektettek hangsúlyt. A holtágakba futó csatornák feladata is leginkább a belvízelvezetés, a terület kiszárítása volt. A lassan feltöltődő holtágak azonban napjainkra sem tűntek el. Feltöltődésük ugyan sok helyen erőteljes, mégis - különösen a Köröszug területén, ahol napjainkban több eltérő feltöltődöttségű holtág található egyedülállóan képesek voltak megőrizni a Tisza és Körös menti táj ma is egyedülálló vízivilágát. A holtágak egyfajta menedékei lettek az elmúlt évezredek során kialakult folyó menti természetes életközösségeknek, fajoknak, s ma az agrártájban zöld szigetként biztosítják a biodiverzitást. Noha a mentett oldali és hullámtéri holtágak jelentősen különböznek egymástól, mégis igazi természetvédelmi értéküket ez adja, hiszen más-más típusú közösségek megőrzését biztosították. A hullámtéri holtágakban a rencebékamtajhinár, a békatutajhínár, a sulymosok, a vízipáfrány-társulások, a fehér tündérrózsa és a tündérfátyol alkotta hínártársulások, a nádasok, a gyékényesek, a tavi hartkásások találtak otthonra, addig a hullámtéri holtágakat a sulymosok és vízipáfrány-társulásokon