Múzeumi Füzetek Csongrád 5. (Csongrád, 2002.)

Deák József Áron: A Csongrád környéki táj története a XVIII. század végétől napjainkig élőhelytérképek tükrében

nustura (Ellésmonostor) néven említ. Ekkor a birtok zálogként Kopasz nádorhoz került, majd 1326-ban a Szeri család birtoka lett Elléspart. A monostor körül egy falu is kialakult. Az egész Tisza és Körös mentére jellemző volt még abban az időszakban, hog}'- a települések alakját az árvízmentes kiemelkedések határozták meg. A Tiszazug déli határánál, az árvízmentes homoki és infúziós lösz területek és az ártéri mocsarak találkozásánál már ebben az időszakban is jelentősebb településláncolat jött létre, amelyet Tiszasas, Csépa, Szelevény alkotott. A település láncolat létrejöttében e biogeográfiai határvonal igen fontos szerepet játszott, hiszen e vonal mentén nemcsak eltérő élőhely-típusok, de eltérő gazdálkodási tevékenységek is találkoztak: halászat, pákászat, extenzív állattenyésztés, gabonatermesztés, homoki gyümölcstermesztés. Az ártérben ebben az időszakban a klasszikus fokgazdálkodás volt jellemző. Ez azt jelentette, hogy a gazdálkodás 4 tevékenység köré csoportosult. A vízállásokat, vízfolyásokat halászták, a mocsarakat, mocsárréteket legeltették, a füzeseket csonkolták (kosárfonás), s a magas ártérre gyümölcsösöket telepítettek (aljnövényzetük szabadon burjánzott) (Bellon 2000). Főleg magyar szürke marhával - ez a durva füvű ártéri gyepeken is megélt, jól bírta az időjárási viszontagságokat, amíg a hó le nem esett kinn lehetett tartani -, juhokkal legeltettek, de vannak adatok az ártéri sertéstartásról is). Bivalyt is tartottak akkoriban. A legeltetés legfontosabb területe Bokos, Nagyrét és Kisrét volt. Halakban igen gazdag volt akkoriban a vidék. Volt akkor: ponty, harcsa, süllő, csuka, kecsege, tok, viza, kárász, durbincs, sügér, dévérkeszeg, márna, menyhal, domolykó, bucó, csík, bagoly-, lapos-, karikakeszeg, garda, sujtásos küsz, menyhal, compó, csabak. Rák is igen sok volt, amelyet szintén piacra került. Erre az időszakra jellemző az is, hogy az erdők kis területre korlátozódtak. A Tisza és a Körös menti puhafa-ligetek (fű^-nyár ligeterdők (Salicetum albat'-fragilis) is kisebb kiterjedésűek voltak jelenlegi állapotukhoz képest. A legnagyobb erdők ebben az időszakban az Ellésparü Holt-Tisza felső fokánál, az Ugi-réten, a Kelem területén (Tiszaalpár közelében) és az Alsó-Serházzugnál voltak. Több, kis foltra szorult tiszai tölgy-kőrissel liget (Fraxino panninicae-UImetum) is létezett még ebben az időszakban a mai Alpári Holt-Tisza mentén, Tiszasastól délre, a csongrádi Erzsébet-erdőnél (legnagyobb folt) és a Györfösnél. Az árvízmentes területeket hihetetlen kiterjedésű pusztaságok jellemezték. E füves élőhelyek típusa a felszíni üledékekhez és a geomorfológiához (elérhető talajnedvesség) igazodott: a hátasabb részeket száraz homoki gyepek (homok esetén a Pilis-Alpárihomokháton és a Tiszazugban), illetve sztyepprétek (infúziós lösz esetén a Tiszazug déli peremén, a Kiskunsági-löszösháton) dominálták, míg a buckaközi mélyedések sziki vegtációval (szikes puszták, rétek, vakszikek, szikfokok) bírtak. Igazi ősi szikesek és szikes mocsarak a Csépai Fertőnél, a Bokosi Kis- és Nagy-Sóstónál, Kónyaszéken, Kettőshalmon, a Csukás-tónál, a Bagi-laposnál és az Elsőpartnál voltak. Érdekes, hogy a Tisza és a Körös bal partján (pl. Magyartéstől délre) az ártérből „infúziós lösz-szigetek" állnak ki tovább fokozva a táji élőhelydiverzitást. A löszösebb területeket valószínűleg néha felszánthatták. A szántók zöme a DélTiszazugra, Csongrád város közvetlen nyugati határára és Magyartés infúziós löszhátjára korlátozódott. A Csongrádtól nyugattá elhelyezkedő térséget (Kónyaszék, Gyója) csak igen kevesen laktak még ekkoriban. A tanyasűrúség jóval alacsonyabb volt, az első kato-