Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Félszilaj állattartás Csongrádon
„Bériével Melyszerint a Csongrádi bukrosi legeltetési társulat képviseletében Szabó István társ. elnök, és Palásti Pál csongrádi lakos között az alábbi feltételek mellett köttetett meg. A Csongrádi bukrosi legeltetési társulat a kezelése alatt lévő bukrosi pusztára 1938. ápr. 24-től 1938. nov. 25-ig terjedő időre Palásti Pált ökörcsordás számadóul alkalmazta s következő javadalmazással a társulat(tól) kap 5 öreg járást, 2 ló nyári legeltetését, 10 db anyajuh nyári legeltetését de a bárányok csak 6 hetes korukig lehetnek a pusztába, 2 kis hold füvet, ha az árvíz engedi, de ha az árvíz miatt nem lehetne kártérítés nem jár, minden darab állat után a mely neki megőrzés végett számon adatott az állat tulajdonosától kap 20 kg búzát és Vz kg szalonnával, a kaszáló felszabadítása után felhajtott minden db ákat után a tulajdonostól 10 kg búzát, a saját ákatait csak a cserény körül vagy a csordánál lehet tartani felügyelet mekett, mert ha másutt lesz megfogva, a jószág tartás kártérítés nélkül el lesz tiltva. A számadópásztor köteles az általa fektetett területen elhukott trágyát a változás után elfogasolni. Tartozik úgy ő mint cselédjei felügyelni arra hogy a pusztáról senki trágyát el ne vigyen, mert az tiltva van, s tartozik a tilalom eken vétőket a gazdánál további eljárás végett bejelenteni. A számadópásztor tartozik az esedeges kárt az ákatok tulajdonosaival szemben saját vagyonából megtéríteni ha akár saját, akár a cselédjei hibájából történik. Tartozik a számadópásztor a kiákás előtt a társulat pénztárába - 30 - harmincz pengő biztosítékot befizetni, a melyből a kisebb károk vagy bírságok lesznek kfizetve. A számadópásztor ha a vezetőség vagy a megbízottjának ekenszegül vagy 7 a kiadott rendeleteket pontosan nem teljesíti vagy cselédjeit engedelmességre, tisztelet adásra nem szorítja a vezetőségnek jogában ák a pásztorok közül az engededent minden kártérítés nélkül azonnal is elbocsájtani. A csongrádi bukrosi legeltetési társulat vagy jogutódai eken baleset esetén sem ő sem jog utódai kártérítést támasztani nem fognak, miért is a társulat vezetősége a gazdasági cselédek biztosítása végett Csongrád m. v. elöljáróságánál bejelenti és a kirovandó díjat lefizeti. Csongrád, 1938. márc. 26. Szabó István társ. elnök Palásti Pál ökörcsordás számadó" 121 A búza és a szalonna volt az úgynevezett szájbér vag} 7 pás^torbér, melyet a gazdák fizettek minden kihajtott jószág után. 1946-ban a számadók az anyabarmok és az ökrök őrzéséért darabonként 30 kg búzát és Vz kg szalonnát, a bivalyok után 40 kg búzát kaptak, 1949-ben ez lecsökkent, a fél kkó szalonna mekett a szarvasmarhákért 20 kg, a lovakért 30 kg, a bivalyokért pedig 35 kg búza járt. 122 A számadók maguk hajtották be járan-