Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Gabonatermesztés
dőkben, amikor olyan alacsony szárú lett, hogy nem tudták kévékbe kötni. 20 Csongrádon az 1920-as években a tavaszi árpát és az alacsonyra nőtt gabonát vontatták. Ilyenkor a renden száradó gabonából először 3-4 villaheggyel csirkét raktak, majd ezekből boglyát. Ennek átmérője 2-3 méter, magassága pedig addig nyúlt, amíg a vellanyél engedte behegye^ni A vontatás vagyis a boglya elszállítása a múlt században és századunk első két évtizedében egyszerű eszközökkel történt: vontatórúddal, vontatólánccal, vontatókocsival. 21 A vontatókocsi, bolondkocsi vagy csámes^ két darab V alakban elhelyezett rúdból, ennek két végén elhelyezett tengelyből és az ezekhez csadakozó, keskenyebb részén kisebb, a hátsó, szélesebb részén nagyobb két-két fakerékből áll. A helyszínre elhúzva a hátsó kerekeket lecsatolták, kézi erővel megemelve a boglyát, az egész szerkezetet alá tolták. A két hátsó kereket rögzítették, majd az egészet lekötötték. A boglya alatt elmaradt pár villányi szálat induláskor feldobták a tetejére. Általában két ökör vagy két ló húzta. A rendeltetési helyre érve megemelték a rakományt, kiszedték a hátsó kerekeket, a kocsit a jószágok előre húzták, míg a boglya ott maradt a kijelölt helyen. A cséplőgépek elterjedésével a búza kévébe kötése vált általános eljárássá. Ideiglenesen, míg keresztekbe nem hordták a kévéket, addig balhéba rakták: a később készítendő keresztek helyének két oldalán párhuzamos sorokba fektették, tövével szembe fordítva. Ezt a késő délutáni hűvössel rakták össze keresetbe vagy csomóba. Mindkettő ugyanazt jelentette. A kévéket mindig úgy rakták keresztbe, hogy a kalász ne érje a földet, ezért az alsó kévét kétrét hajtották, kalásszal fölfelé, ez volt a kereset fejeajja vagy fejajja. Ennek folytatása a fektetőcsík: a keresztrakás vonalának hosszában úgy helyezték el a kévéket, hogy az egymást követők kalásza az előző tövén feküdjön. Erre a csíkra rakták a kereszteket, kalásszal befelé néző kévékből. Egy kereszt 17 vagy 19 kévéből állt, de előfordult 22 kévés is. A keresztet a papkéve zárja le. A papkévét kalászos végével nyugat felé helyezték el, mert abba nem kapott úgy bele a szél, mint a töves végébe. Utoljára két szemben lévő oldalon egy-egy kévéből kihúzott szálakból kötelet csavartak és a fölső kévéből kiindulva az egész csomót lekötötték. A csomók egy-két hétig, a rakodás megkezdéséig kinn maradtak a tarlón, néhol tűzvész ellen körbe is szántották. Jó termés esetén 1 hold földön 810 kereszt készíthető. A keresztek elkészítése után a tarlót fából készült nagygereblyével felgereblyézték, főkaparták, s a kaparékot összekötve a keresztek mellé rakták vagy rakodáskor kötetlenül került a kocsiderékba. Ilyenkor nagyon féltek az esőtől, mert előfordult, hogy a nagy nedvességtől kihajtottak a szemek a kévében. Az első aratógép az 1900-as évek elején jelent meg Csongrádon. Forgó G. László tulajdonában volt egy amerikai gyártmányú kévekötő-ara tógép, melyet 4 lóval vontattak. Az aratógépek szélesebb körű elterjedése azonban csak 1935-től, a gazdasági világválság után valósult meg. Ezeket a gépeket általában több gazda közösen vette. 20 Hoffmann Tamás: A gabonaneműek nyomtatása a magyar parasztok gazdálkodásában. Bp. 1963. 116. 21 Szabó Mátyás 1952. 16-17.
