Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Gabonatermesztés

A szántóföldi művelés legfontosabb terménye a kenyérgabona, a búza volt, így a szántóföld jelentős részét századunkban ezzel vetették be. A termesztett növény a vetésforgó szabályai szerint egy-egy területen évente változott. A csupán néhány holdas (3-5 hold) földterülettel rendelkező gazdák — ezek általában a városlakók voltak - a vetésforgó legegyszerűbb módját alkalmazták: ahová az egyik évben kapásnövényeket ültettek, oda a másik évben gabonát vetettek, majd fordítva. A tanyán élő, 10-15 és ennél több hold földdel rendelkező parasztok már hármas vagy négyes vetésforgót alkalmaztak, mivel a kalászosokon és kapásnövényeken kívül takarmánynövények termesztésével, esetleg kisebb területen ipari növények termesztésével is foglalkoztak. Például: a répa helyére árpát vetettek a következő évben, a here 4-6 évig maradt egy helyen, utána nagyon jó búza termett rajta. Búzából a holdankénd 10-12 mázsás termésádag jónak számított, rosszabb talajon 8 mázsa termés volt jellemző. Az ún. magyar bú^át termesztették, amely apróbb szemű, sűrű kalászú, nem túl igényes fajta, szinte minden földben megterem, de nem bőtermésű. A későbbi fajták magasabb szálúak, ilyen a bánkúti és a s^ékácsi. Ezek igényesebb fajták, de jobb terméseredményeket lehetett elérni velük. A homokos határrészeken - különösen Bokros környékén — rozst termeltek. A kenyeret itt tiszta rozsból, vagy búzaliszttel kevert rozslisztből sütötték. Ez a kenyér nem kelt meg úgy, mint a a tiszta búzából sütött, lapos maradt, de tűrős volt. A búzatermő és rozstermő terület asszonyai, ha alkalmuk adódott, szívesen cseréltek kenyeret, hogy a másikat érdekességképpen megkóstolják. Ugyancsak szívesen cserélték el rozslisztjük egy részét búzalisztre a homoki gazdák, amikor a városi malomba vitték őrletni a rozsot. így szerezték meg az egész évi tésztának, kalácsnak valót. A talaj termőképességét trágyázással javították. Az 1828-as összeírás szerint a szántókat négyévenként trágyázták.

13 Századunkban a trágyázás függött a talaj minőségétől, a bele vetett növénytől és az állatállománytól. A bökényi földek például olyan jó minőségűek, hogy nem volt szükség trágyázásukra. Egyes növények jobb minőségű talajt igényeltek, ezért vetésük előtt a földet trágyázták. A tanyán élő, több állatot tartó gazdák 2-3 évente trágyázták a szántóföldet, aminek következtében magasabb termésádagot tudtak elérni, rnint a városban lakó földtulajdonosok (iparosok, tisztviselők). Ez utóbbiak a tanyán élő gazdák igaerejét vették igénybe földjük műveléséhez, szántáshoz, ekekapázáshoz, szállításhoz. A munkák ellenértékeként odaadták a szalmát, a kukoricaszárat, melyeket állatok híján kevésbé tudtak hasznosítani, mint a tanyaiak, s így földjüket is ritkábban tudták trágyázni. Az istállótrágyát ősszel a kugarolt földre hordták ki, majd őszi mélyszántáskor a földbe forgatták, s tavasszal ebbe vetették a kukoricát. Gyakori volt az is, hogy télen kocsival vagy szánnal hordták ki a trágyát, a hó tetején szétterítették és tavasszal leszántották, de mindenképpen a kukorica alá került. 13Barta László 1981.20.