Múzeumi Füzetek Csongrád 2. (Csongrád, 1999.)

V. SZABÓ Gábor: A bronzkor Csongrád megyében (Történeti vázlat a készülő régészeti állandó kiállítás kapcsán)

Szentes-Nagyhegy (CSALLÁNY 1939) stb — egy erőteljes és militáns katonai arisztokrácia meglétére utal. A presztizstárgyak és fegyverek mellett ugyanakkor rengeteg olyan depó is a megye múzeumaiba került, amelyek munkaeszközöket, hétköznapi használati tárgyakat tartalmaznak (pl.: Szentes-Nagyhegy (HAMPEL 1896, CXCIII), Földeák (KEMENCZEI 1996, 57, Abb. I4a), Hódmezővásárhely-Fehértó (BANNER 1945, 33-39) stb.). Ezek a típusú depók, amelyek többnyire sérült tokosbaltákat, sarlókat és öntőlepényeket tartalmaznak, arra utalnak, hogy a bronz erre az időszakra már olyan mennyiségben van jelen, hogy használata az élet minden területén megszokottá válik. Egy olyan társadalomnak és gazdaságnak, amely ilyen mennyiségű fémet használ fel és nyilván fokozatosan egyre nagyobb mennyiséget igényel, nagy gondot kell fordítani arra, hogy a nyersanyag utánpótlás zökkenőmentes legyen. Az ellátás érdekében egy olyan több szálon nyugvó, nagy távolságokat áthidaló kereskedelmi vagy csererendszert kellett létrehoznia és fenntartania, amely a korábbi korszakok kisebb — akár valamilyen szakrális cserekapcsolat útján is hozzáférhető — fémmennyiségénél már jóval nagyobb tömegű rézről és ötvöző anyagról gondoskodik. A beszerzési útvonalakról és a beérkező félkész termékek másodlagos feldolgozásáról, szétosztásának szervezetéről egyelőre keveset tudunk (CZAJLIK 1996). Megyénk területén Szentes körzetében sejthetünk egy jelentős központot az itt sűrűsödő raktárleletek tanúsága alapján (Szentes-Nagyhegy I, II, III, Szentes-Donátvár, Szentes, Szentes-Dinnyéssziget, Szentes-Terehalom, Szentes-Kaján (KEMENCZEI 1984, 183-184). Arra azonban, hogy itt egy központi elosztóhelye vagy pedig egy központi kultuszhelyre utalnak az elrejtett raktárleletek — vagy más összefüggésben áldozatok — jelenleg nem tudunk egyértelmű választ adni. Ennek a finoman kiépített beszerző és elosztó rendszernek az összeomlását az Alföldön egy valószínűleg nem túl nagyszámú, de jól szervezett és rendkívül mobil közösség (vagy közösségek) megjelenése okozza. A stratégiai fontosságú csomópontok megszállásával rövid idő alatt megingathatták a korábbi törzsi arisztokrácia kapcsolatrendszerét és kommunikációs hálózatát, ezzel párhuzamosan a fémnyersanyag-ellátáshoz szorosan kötődő hatalmi alapját. Az új elit itteni megjelenésére a Körös és a Maros összefolyásának mentén csoportosuló csontvázas temetkezései (Szeged-Öthalom, Tápé-Lebő, Algyő, Csongrád-Felgyő hamvasztásos sír, Csongrád-Vendelhalom, Csongrád-Saroktanya), illetve a Dél-Alföld területén megjelenő új — keleti és déli elemeket magukba olvasztó — ízlésre utaló presztízstárgyakat rejtő depóik utalnak (legújabban ld. Doboz GYUCHA 1996). Arra, hogy a Gáva-kultúrát hordozó közösségek zöme — eltekintve esetleges kisebb telepítésektől — tovább él ebben az időszakban is, fazekas-tradíciójuknak egészen a szkíta korig húzódó továbbélése lehet példa (V. SZABÓ 1996,38-40).

33 53 A Gáva-kultúra késői — talán már a preszkíta korszak elején továbbélő — fazekasságát reprezentálja a Csongrád-Saroktanya lelőhely környékén előkerült két urna (17. kép). Az edények színe és kannelúrás díszítése a Gáva-kultúra klasszikus jegyeit hordozza, formájuk azonban a preszkíta sírok mellékleteiből ismert edényekére emlékeztet.