Múzeumi Füzetek Csongrád 2. (Csongrád, 1999.)
V. SZABÓ Gábor: A bronzkor Csongrád megyében (Történeti vázlat a készülő régészeti állandó kiállítás kapcsán)
Tápé-csoport temetőjének sírjai pedig Hódmezővásárhely-Á. G. lelőhelyen 42 (12. kép), a bal parton kerültek elő. A Rákóczifalva-csoport déli elterjedésének határa egyelőre csak Mindszent magasságáig húzható meg bizonyíthatóan, ám amennyiben elfogadjuk Trogmayer Ottó azon — sajnos egyelőre anyagközléssel alá nem támasztott — feltételezését, amely szerint a Mindszenten előkerült sírokkal rokon anyag megjelenik a Tiszától keletre egészen Nagykikindáig/Kikinda (Yu) (TROGMAYER 1985,7), 43 akkor délebbre is számolni kell emlékeinek előkerülésével. Ha eddig összegyűlt — meglehetősen hézagos — adataink alapján megpróbáljuk rekonstruálni a késő bronzkor kezdetének történéseit Csongrád megye területén, akkor a következő képet kapjuk: a koszideri korszak folyamán megkezdődik a halomsíros kultúrát hordozó populációk kisközösségeinek bevándorlása és letelepedése a Maros-torkolat környékén és a Tisza mentén (Kömpöc, Szeged-Bogárzó, Szentes-Nagyhegy). A tellkultúrák megszűnése után temetőik egy része tovább folytatódik (Kiskundorozsma), de újakat is nyitnak (Tápé), és lassan megszállják és használatba veszik az egész térséget. Ugyanekkor megjelenik egy olyan művelődés (Rákóczifalva-csoport) is, amelynek hordozói, feltehetőleg a korábbi őslakosság kultúrát váltott, esetleg a halomsíros közösségek által megszervezett elemeit foglalják magukba. Valószínűleg itteni megjelenésük nem vándorlás eredménye, hanem egy olyan tendenciáé, amely során a korábban már ide települő halomsíros elemek (Szentes-Nagyhegy) és a tellkultúrák népeinek itt élő vagy ideköltözött — esetleg költöztetett — hordozói (Csanytelek) valamilyen módon összevegyülnek és új arculatú művelődést alkotnak. A halomsíros kultúra tápéi és mindszent-óvodai temetőivel jellemezhető két helyi csoportjának az utóéletéről egyelőre nem sokat tudunk. Azt azonban biztosra vehetjük, hogy az utánuk következő Reinecke BD és HAI periódusokban elterjedt — és az alábbiakban részletesebben vázolandó — új fazekasstílus nagyon sokat merít az ő kézműves tradíciójukból, különösen a tellkultúrák díszítőművészetét tovább örökítő kannelúrákat, fényezett felületeket és árkolt bütyköket alkalmazó rákóczifalvi típusú fazekasságból. 44 A GÁVA-KULTÚRA ÉS KIALAKULÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEI A késő bronzkor végén az Alföldön és Erdélyben a Gáva-kultúra hatalmas térséget lefedő műveltsége terjedt el. Ennek a homogén anyagi kultúrának a gyökereit — a korábbi migrációs eredeztetésekkel szemben 45 — ma már sokkal inkább a halomsíros kultúra regionális csoportjainak a Reinecke BD periódusban kezdődő uniformizálódásában láthatjuk. Az ekkor végbeme42 Hódmezővásárhely északi határában, a szentesi út mentén, 1964-ben, csatornaásás során a munkagépek késő bronzkori sírokat dúltak fel. A bejelentésre kiérkező Gazdapusztai Gyula a halomsíros kultúra három, zsugorított csontvázas temetkezésének a maradványait tudta rövid leletmentése során összegyűjteni. 43 Másutt Csókáig (TROGMAYER 1992. 352). 44 Megnehezíti ennek az átalakulási folyamatnak a megismerését, hogy hasonlóan a Reinecke BB2-C periódusok kapcsán már említett dotálási problémákhoz, egyelőre a legtöbb esetben a Reinecke BC és BD periódusok átmeneti anyagát sem lehet elkülöníteni sem telep sem temető anyagokon belül. 45 Ezekről összefoglalóan KEMENCZEI 1984, 58 60, 86.
