Múzeumi Füzetek Csongrád 2. (Csongrád, 1999.)
HORVÁTH László András – H. SIMON Katalin: Csongrád város története (A kezdetektől a vaskor végéig)
A Bokros-puszta-széli tanyáján szántás közben ifj. Gyovai Bodák László bronzkori hamvasztásos urnák felső szélét szántotta ki. Az így talált leletekből két tál és két bögre került a csongrádi múzeumba."" A lelőhelyen nagykiterjedésű bronzkori telep és temető van (G. SZÉNÁSZKY 1977, 43). A félegyházi határúton 1937-ben több sírt tártak fel, melyek közül kettő középső bronzkorinak bizonyult. Rítusuk utólag már nem volt megállapítható. 24 Továbbá biztosan a középső bronzkori Vatya-kukúrához tartoznak a Pitrik-halmon (G. SZÉNÁSZKY 1977, 45), a Kéttemető-dűlőúti lelőhelyen, 25 az Ibolyáson, 26 a Bokros-Lőtérdombon 27 és a Bokroson, Gubisi Margit szőlőjében 28 talált leletek. Valamennyi terepbejárás során került elő. A középső bronzkori kultúrák viszonylag békés életét a 15. században a mai Szlovákia területén élt magyarádi kultúra támadása zavarja meg. A támadás következtében szálláshelyéről kimozduló dunántúli mészbetétes edények kultúrájának északi csoportja a Sió és a Duna mentén délre húzódik és ott egy új színezetű kultúrát hoz létre (Szeremle-csoport). Ennek emlékei a Tisza-vidék késő vatyai lelőhelyein, köztük Felgyőn (BÁNDI-KOVÁCS 1974) és Csongrád-Vidreszigeten is megjelennek (G. SZÉNÁSZKY 1977, 37), sőt a Csongrád környéki Vatya-telepek keletkezését is többen erre a kései (III.) fázisra teszik (BÓNA 1975, 57; BÁNDI-KOVÁCS 1974, 102; G. SZÉNÁSZKY 1977, 45). A Közép-Alföld területét, mely a belháborúkat leszámítva évszázadokon keresztül békésnek mondható, az egymással éppen a Körös-torkolatvidéken határos három nagy középső bronzkori kultúra határozta meg (vatyai, perjámosi és füzesabonyi kultúra). A béke évszázadait gyors ütemű gazdasági fejlődés, virágzó bronzipar és kereskedelem jellemezte. Mindezek következtében fejlődött ki az a törzsi arisztokrácia, melynek földbe rejtett kincsei jelzik egy új korszak kezdetét az i. e. 15. században. Ekkor a Kárpát-medencétől nyugatra új „nagyhatalom" jelenik meg: a közép-európai halomsíros kultúra. Településeit főleg Közép- és Dél-Németországban, Morva- és Csehországban illetve Franciaország északi részén ismerjük (KŐSZEGI 1984, 105). A középső bronzkor utolsó évszázadát Dunaújváros-Koszider lelőhelyéről nevezi a kutatás koszideri időszaknak. Ezen időszak fémművessége ugyan nagyban eltér a korábbi korszakétól, de gyökerei a középső bronzkorig nyúlnak vissza (KOVÁCS 1977, 37). Ekkor olyan fémeket használtak, melyek megtalálhatók a Vatya-kultúra legfiatalabb sírjaiban is, de a korai halomsíros síregyüttesekre is jellemzőek (TROGMAYER 1983a, 89). A kapcsolat kölcsönös volt, mert a Kárpát-medencében gyártott tárgytípusok is eljutottak a közép-európai településekre (KOVÁCS 1977,16). Az i. e. 14. század folyamán tehát inkább a két kultúrkör „békés egymás mellett éléséről" beszélhetünk, bár a halomsíros támadás veszélye mindvégig fennállhatott. 23 TLM Itsz.: 71.5.1-4. 24 Gazdapusztai Gy. : Kora bronzkori leletek a Szentesi Múzeumban. Kézirat. KJM Adattár Itsz. : 54.151.1-3. 25 Tari L.: Régészeti lelőhelyek Csongrád környékén. Kézirat a KJM Adattárában. 26 Tari L. gyűjtése. TLM, leltározatlan. 27 U.ott. 28 Simon Katalin és Horváth László András terepbejárása 1980 májusában. Leltározatlan a TLM-ben. Terepbejárási napló: MF M Adattár 632-80.
