Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Köszöntők–Méltatások - Halmágyi Pál: Emlékfoszlányok a régi múzeumról. 1963–1988
HALMÁGYI PÁL Emlékfoszlányok a régi múzeumról 1963-1988 Úgy 11 óráig szorgalmasan dolgoztunk, majd egy kis pihenőt tartva, süttettük a hasunkat az udvaron. Repülőgépzúgásra riadtunk fel, s mikor elhúzott felettünk a kétfedeles sárga repülő, Éva néni felkiáltott:" Ott az igazgató!” Valóban! A gép ablakából Feri bácsi nézett le ránk a hatalmas Minolta fényképezőgép mögül. Egyből talpra ugrottunk és folytattuk a pakolást, miközben Éva néni nevetve mondta: „Hát még itt sem hagy békén bennünket!” A pakolás ezekben az években örök téma volt. Mikor elkészült az új múzeumépület, be kellett hordani a különböző gyűjteményeket. Később megkaptuk a jéggyárat is, oda az iskolákban tárolt dolgokat raktároztuk be. A létszám fokozatosan bővült. Giziké néni mellé Feri bácsi felvette Benke Zoltánná Anit, teremőröknek pedig nyugdíjas pedagógusokat: édesanyámat, valamint Brauswetter Béláné Bimbi nénit és Döme Mihályné Esztikét szerződtette. Az Espersit-házból ekkor már elköszönt az idős Kiss házaspár, és Vér Imréné Julika néni lépett örökükbe. Márton Imre bácsi és felesége, Jucika néni is 1981-től dolgoztak a múzeumban. A különböző évfordulókra majdnem mindig készült valamilyen múzeumi kiadvány. Ma már mesébe illő az akkori technika, amit a stencilgép képviselt. Giziké néni oldalanként rágépelte a szöveget a stencilpapírra, majd Éva néni, Sacika, Ben- kéné Ani és szerény személyem nyakig festékesen stencilezett. Az elkészült lapokat szétraktuk az Espersit-ház előadótermében, majd egyenként helyes sorrendbe téve őket összeállítottuk a füzeteket. A makói múzeum életének egyik legmozgalmasabb szakasza volt a 80-as évek első fele. Az Espersit-ház, az ópusztaszeri Hagymás Ház, majd a „nagy" múzeum felépülte után elkészült az udvari skanzen (putri, gabonás kasok és a kovácsműhely), az apátfalvi ház (a régi igazgatói irodából és a mellette lévő szobákból). Az apátfalvi ház többcélú épület lett. Az újrarakott kemencében égette el Éva néni a kidobott papírokat, talán még sütni is lehetett benne. Az avatására 1984 őszén Köpeczi Béla művelődési miniszter jött le, neki az apátfalvi asszonyok négyféle bélest sütöttek kerek tepsiben. Nem sajnálták az édes túrót, a porcukrot... A magas vendég- betegsége miatt -meg sem kóstolhatta ... Abban az időben a névnapokat közösen ünnepeltük meg. Az asszonyok egymást túllicitálva hozták be a jobbnál jobb házisütemény-költeményeket. Az ünnepeltet időnként verssel is köszöntöttük. A (fűzfa) rímfaragásban Márton Imre bácsi és Juhász Pista jeleskedett. A ’80-as évek elején még nem, később is csak kéthetente járt szabad szombat. Felföldi Lacival szépen beosztottuk, egyik héten ő, a másikon én voltam ügyeletes. A szolgálat reggel 8-tól déli 12 óráig tartott. A nagy múzeum még csak épült. A hivatal lent, az alsó épületben „üzemelt”. Illetve egyik szombaton csak „üzemelt" volna, mert a péntek este igen vidámra sikeredett. Nyolc órára azért beértem a Maros-partról, kinyitottam a múzeumot (értsd a hátsó nagykaput és Giziké néni 51
