Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Terendi Viktória: „Két karácsony közt” Ünnepi alkalmak a vásárhelyi
TERENDI VIKTÓRIA „Két karácsony közt' A 20. század közepéig azonban alapvetően ünnepi alkalomhoz tapadó szokás volt a fotózkodás, tehát nem magát a képkészítést tekintették lényeges momentumnak.37 A Makó család fényképei és a róluk szóló narráció rávilágít arra az általánosítható jellemzőre is, hogy az ünneplés formaságai is sokat változtak a 20. század eleje és vége között. A jelenkori szemlélő az 1930-40-es években készült képekről nehezen állapítja meg pusztán a látványvilágból a kép készítésének alkalmát, míg a 20. század végén alkalmazott és megörökített szimbólumok közelebb állnak az aktuális ünnepi sajátosságokhoz, így könnyen azonosíthatók és értelmezhetők. ME családtörténeti elbeszélését ugyan a képnézegetés irányította, mégsem tartotta szűk mederben, így felrajzolódtak az emlékezetet szervező csomópontok. A 19-20. század fordulójára visszanyúló emlékezet nem a saját, hanem a felmenő generációk tapasztalataiból megjegyzett mozzanatokat, főként a genealógiát, a családi összetartást és a gazdálkodás sajátosságait összegezte. A 20. század első feléből már ME saját életének tapasztalatai két pólus közt ingadoztak, a gyakori és szokásos élethelyzetek és a ritka, rendkívüli, sokszor sorsfordító események között. Az 1950-es évektől kezdve ME tanítói pályájának szépségei és nehézségei kerültek előtérbe egy- egy konkrét szituáción keresztül, ezeket ábrázoló fotó azonban nem készült, az események jellegénél fogva nem készülhetett, csak az általános szokás szerinti évenkénti iskolai fotók utalnak ME hivatására. Ebből az időszakból az elbeszélés ME életének nagy változásait is kiemelte, férjének megismerését, férje pályáját, házasságkötésüket, anyává válását, majd gyermekei karrierjét - mely történetek között a fő összekötő kapcsot a családtagokra való büszkeség jelentette, de természetesen az asszociáció révén a nehezebb élethelyzetek történeteit is előidézte egy-egy fotó. A század végén a hangsúly már az unokákra helyeződött, az időskorral járó betegségek, a megözvegyülés megemlítésre került ugyan, de a fotók már nem dokumentálták. Ezekről a még friss élményekről, tapasztalatokról inkább csak információk hangoztak el, nem épültek még be a már meglévő élettörténet-készletbe. 37 Kunt 1995, 63. 494
