Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Purgel Nóra: Egy szegvári „nagyatáder”. Adatok egy műtárgy történetéhez
PURGEL NÓRA Egy szegvári „nagyatáder" A 2008-ban megjelent, több éves gyűjtőmunkát tükröző Makó néprajza című kötetben olvasható a következő néhány mondat: „A nagyatádi kocsi születése Makóhoz fűződik. 1923. május 15-én Nagyatádi Szabó István (1863-1924) földművelési miniszter városunkba látogatott. A méntelep udvarán a tájfajta apaállatok megszemlélése alkalmával a körülötte csoportosult gazdáknak észrevételezte, hogy csudaszép fogatokat lát Makón. Az egyik gazdálkodó erre megjegyezte: »Nagyatádi kocsinak nevezték el ezeket a kocsikat a nem kisgazdák, Kegyelmes Uram! mert azt mondják, Kegyelmes Uram minisztersége segített ahhoz, hogy ilyen szép kocsikat szerezhettünk. A miniszter mosolygott, majd derülten így szólt: Nem baj, ezért is vállalom a felelősséget, mert ne feledjék, hogy amikor a kisgazda egy szép kocsit tud csináltatni és csináltat is, akkor munkát is ad és bizonyos illő hasznot az iparosnak és kereskedőnek, aki ezt csinálja és árulja.«"1 E sorok olvasásakor gondolkodtam el azon, hogy a szentesi múzeumnak is van egy 2016-ban Szegváron vásárolt nagyatádi kocsija. E rövid leíró tanulmányom célja az, hogy a tárgy történetét, valamint az egykori tulajdonost bemutassam, továbbá felvillantsam, mi lehet műtárgyként a további sorsa egy közgyűjteményben. A nagyatádi kocsi elterjedése a helytörténeti irodalom alapján Fent idézett tanulmányában Tóth Ferenc szerint a nagyatádi kocsikat az 1920-as években kezdték el gyártani Makón, mely abban az időben a 'prádés' kocsi lett, azaz a jómódúak kocsija. Lakodalomba is ezen mentek, de néhány zsák gabonát is tudtak vele szállítani, így őrletni is ezzel mehettek. Szállították rajta a házi baromfit és a tojást is. „A nagyatádi kocsi féderes, zárt rendszerű kocsi volt. Négy bőrüléssel készült: kettő elöl, kettő hátul. A hátsó ülést ki lehetett szerelni, ha valami szállításához kellett a hely. Az üléseket rögzítették, különben kanyarban kibillentek volna. A nagyatádi kocsit nem mindegyik bognár tudta csinálni, csak akinek volt megfelelő fája. A zárt karosszériára a vasalást a kovács tette rá. Kerekei kétsorkül- lősek voltak; egyik küllő kijjebb, a másik beljebb állt. így jobban mutatott a kerék. A kaszlin a kovács olajos kéznyomának nem volt szabad látszania. Amikor rászerelték a vasalást, citlinggel - acél lappal - megkaparták. Ezután került a fényezőhöz. Akkor még nem volt sárga flóder; a betéteket zöldre, a rámát feketére festették. Volt, aki ennél a típusnál megjegyezte: gyün a gyászkocsi. Ezt fölváltotta a barna betétes, okkersárga rámás változat. A vasalás fekete volt.”2 1 TÓTH 2008, 246-250. 2 TÓTH 2008,246-250. 431
