Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Bárth János: Népmozgás és életút a 18. századi Csanád vármegyében
BÁRTHJÁNOS Népmozgás és életút a XVIII. századi Csanád vármegyében A messze földre költözőitek közül sokan, elsősorban azok, akik nem önszántukból jöttek el, hanem titokban keltek útra, vagyis szöktek, nem szívesen mutatkoztak korábbi lakóhelyükön. Mások viszont tartották a kapcsolatot szülőföldjükkel. Híreket vártak onnan, üzentek az otthon maradottaknak. A Makóra került Dobsai József öregkorában el is indult fiával a távoli Sopron vármegyébe, Zsebeháza faluba, hogy meglátogassa rokonait, de az úti célhoz közel megbetegedett, és vissza kellett fordulnia. (A. 20.) Tyihorán Mattéi erdélyi származású nagylaki román férfi azt vallotta, hogy házasodni visszament a szülőföldjére, Kővár vidékére. (A.16.) Az egy faluból, egy tájról származottak az új lakóhelyen is összetartottak, vagy legalábbis számon tartották egymást. A román Váradi Gábor, aki az erdélyi Belső-Szolnok vármegyei Szántó faluban született és tíz esztendeig a Bihar vármegyei Széltalló faluban élt, amikor a Csanád vármegyei Csanádon letelepedett, azonnal fölkereste a szintén szántói származású, időközben Luczaiból Popoviccsá változott Gulyás Jánost és jó barátságba keveredett vele. (A. 18.) Az „új hazát keresők” az Alföld különböző falvaiban, városaiban telepedtek le. Előfordult, hogy rokonok, testvérek is elszakadtak egymástól, és más-más helyen keresték boldogulásukat. A perbéli vallomásokból is gyanítható, hogy rokonsági hálók, sőt hajdani szomszédsági hálók borították be az Alföld egymástól viszonylag távol eső tájait is. Ezeknek a hálóknak fontos szerep jutott a további migráció serkentésében és megvalósításában. Az útra kelők igyekeztek olyan tájak felé haladni, ahol hajdani földijük vagy rokonuk lakott, akinek sorsáról jó hírek érkeztek, és aki segítségükre lehetett a megérkezésük utáni első időkben. A rokonsági hálók jó példája a Kun-Szabó família tagjainak szétszórt helyzete. Kun-Szabó Gergely a Nógrád vármegyei Lőrinci faluban lakott. Egyik fia, Ferenc, és annak legtöbb utóda Bács-Bodrog vármegye egyetlen nemesi községébe, Nemesmiliticsre került. Másik fia, János, Ányás Csongrád vármegyei dohánykertész falu lakója lett. Ennek két fia: Máté és István viszont a Csanád vármegyei Földeák falu népességét gyarapította. Lőrinci, Nemesmilitics, Ányás és Földeák tehát a Kun-Szabó família jelenléte révén egy valóságos rokonsági háló láncszemeiként jelentek meg a perbéli iratokban. (A. 19.) Ha egy vallatás valamelyik família eredetét, elágazását, vagyonát akarta feltárni, az elkészült és fennmaradt vallatási jegyzőkönyv- szerencsés esetben- más családok sorsára is tartalmazhat információkat. A vallomástevő tanúk ugyanis sok esetben azzal bizonyították autentikus voltukat, hogy hangsúlyozták hajdani szomszédságukat, egy faluban lakásukat a vizsgált személyek őseivel. Ezáltal a maguk családjának származására is fényt derítettek. A Nógrád vármegyei Lőrinciből származó Kun-Szabó família eredetét firtató vallatás legfőbb tanúja, Bugyi Antal földeáki lakos elmondta, hogy hajdan 20 esztendeig Kun-Szabó Gergely szomszédságában lakott Lőrinci faluban. Ezáltal, szinte „véletlenül”, „mellékesen” nem csak a Kun-Szabók lőrinci származását bizonygatta, hanem a Bugyi família Nógrád vármegyei, lőrinci eredetét is. (A. 19.) Amikor a Makón élő Hegyessy család jászapáti szár293
