Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Köszöntők–Méltatások - Marjanucz László: A tudós „makai” (Tóth Ferenc 90. születésnapjára)
MARJANUCZ LÁSZLÓ A tudós „makai”. (Tóth Ferenc 90. születésnapjára) A korszerűbb historiográfiai irányoknak megfelelően foglalkozik az iskoláztatással. A makói iskolák 1849-ig egyházi kézben voltak, s a Ratio Educationis (1777) óta az elemi ismeretek tartalmát már az állam írta elő, ám végrehajtását változatlanul az egyház végezte. 1850-től is alapvetően az egyházak működtetette iskolák voltak a jellemzők, de az osztrák állam fölügyelete alatt.18 Tóth Ferenc felekezetenként vette górcső alá a birodalmi egység szolgálatába állított képzést egyben különbséget is téve köztük. A katolikus néptanodák állandó anyagi gondjaiból „káderhiányok” támadtak, s a tantervi igénytelenség mellett ez okozta az oktatás alacsony színvonalát. Ezzel szemben a református felekezet fönntartotta iskolákat önállóbb helyzetűnek értékeli szerzőnk, a két vallás eltérő államjogi helyzetének folyományaként. A katolikus intézmények az osztrák katolicizmus letéteményesei voltak, tanítóikat a közvélemény egy jó része a hatalom pártfogoltjainak tartotta, míg a reformátusok történeti eredetű függetlenségi hagyományaikra támaszkodva jobban megőrizhették iskolai rendjüket, gyülekezet és iskola egymásba fonódó társintézményekké váltak. A reformátusok tananyagának rövid ismertetésén keresztül érzékelteti, hogy a vallásos tárgyakon kívül, az európai eszmeáramlatoknak megfelelően a reáltárgyak (földrajz, számvetés, természettan) milyen hangsúlyos szerepet kapnak a képzésben. Ugyanakkor a katolikus és protestáns iskolák belső és külső életét tárgyalva utal mindkét felekezet germanizálás elleni föllépésére az 50'-es években. Ám akár nemzeti kézben (1777-1849), akár a császári adminisztráció irányítása alatt álló (1850-1868) iskoláztatást nézzük, a makói gyakorlat tényei meggyőzően bizonyítják, hogy a közoktatás ügye 1777-1867 között állami feladattá vált, s a fejlődésre való tudatos törekvés nem volt idegen közoktatásunkban. A 18. század végén az európai országok közül csak a francia állam jutott erre az álláspontra. Thun Leo 1850-i Szervezeti Vázlata ( Organisations-Entwurf) a bécsi tanrendszert és utasítást teszi kötelezővé, szerzőnk azonban a tények erejével bizonyítja, hogy a magyar kultúrhistórián végigvonult értékeket nem lehetett megsemmisíteni, sőt építeni lehetett rájuk. Ez a legfőbb mondanivalója a dualista kor oktatásáról írt fejezetének. A legnagyobb, egzakt számokkal mérhető fejlődést Tóth Ferenc az oktatás területén jegyezte. Táblázatok segítségével ábrázolja a népiskolai hálózat kiépülését Makón, amely kétosztatú volt: egyházi illetve állami fönntartású. Az egymás után emelt iskolai épületek növekvő száma, az új tanítói állások rendszeresítése, összefüggésben tanulói létszám emelkedésével, egyöntetűen igazolják a haladás tényét. 18 Makó története 1849-től 1920-ig. Szerk.: Tóth Ferenc. Makó, 2002. 27