Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Jámbor Zoltán: Egy kortárs emlékei
JÁMBOR ZOLTÁN Egy kortárs emlékei Hideg volt, csípős, novemberi fagyos este, amikor hazaértem. A vasrácsos kiskapu nyitva volt, igaz, nem is lehetett becsukni rendesen. Még a háború után romlott el, amikor valami parancsnokság volt itt. Aztán kiürült a ház, de új gazda nem került már, csak lakók, így maradt a rozoga kapu a zsinórral a ház felé, aminek végén nem volt ugyan csengő, és nyomógomb sem a kapunál, de mert nem volt útban senkinek, ott lógott már évek óta. A konyhában villany égett, anyám az asztalon matatott egy doboz körül. Amikor beléptem, nem nézett föl, gondolta, hogy a szomszédasszony hozott be valamit. „ Hagyd a csomagot, mama, már nem lesz rá szükség”, mondtam. Először összerezzent, aztán hirtelen fölkapta a fejét, és hangosan sírni kezdett. A sírás csak soká maradt abba, öt év feszültségét próbálta kisírni magából, majd lassan elcsendesedett, a megkezdett csomagot, amit nekem küldött volna, félretolta, és teríteni kezdett. Itthon rendőrségi felügyelet alá kerültem, kéthavonta jelentkeznem kellett 1954 júniusáig. Napszámos munkát vállaltam, aztán gépgyári segédmunkás lettem, de egy év múlva átszervezték a munkahelyet, és az elbocsátásba pont én estem bele. Megint alkalmi munkákat végeztem, aztán egy homokkitermelő vállalathoz kerültem szállítási irányítónak, de 1957 februárjában - nősülésem után egy héttel - innen is elküldték. Az állam rajtam tartotta vigyázó szemét. Időnként szóltak a szomszédok, hogy volt kint egy rendőr, és kérdezősködött rólam: miket mondok, nem járnak- e hozzám gyanús emberek, stb. Első gyermekem születése idején sikerült elhelyezkedni egy építőipari vállalatnál kocsikísérőnek. Nem volt nagy cég, így voltam később betanított vasbeton- szerelő, betonelem-gyártó, kőműves segédmunkás, végül cserépkályhás szakmunkás lettem. Építgettem hát hosszú éveken át a szocialista iparban a szocialista cserépkályhákat, sokszor a magánszektorban is, és elég jól kerestem. Egyedül dolgoztam, nem volt sem főnököm, sem beosztottam. A kézmozdulatok reflektorikussá váltak, így gondolataim szabadon szálltak mindenfelé. Csak akkor zavarodtak össze, ha váratlanul megszólalt egy csengő. A kályha ettől nem lett rosszabb, csak a kedvem. Még 1956 nyarán megpróbáltam visszakerülni az orvosi egyetemre, de a jó szándékú miniszter20, aki megígérte a támogatást, rövid tájékozódás után visszakozott. Dupla nullás ügyem szigorúan titkos anyagához nem volt hozzáférés. Később egy ízben próbálkoztam a jogi egyetem levelező tagozatával, családos lévén csak ennek lett volna realitása. A felvételi vizsgán az írásbelin az enyémet másolgatták a szomszédaim, fel is vették őket. Én is kaptam pár sort, hogy megfeleltem ugyan, de helyhiány miatt nem vesznek föl. Többször már nem jelentkeztem, gyanítva, hogy mindig probléma lesz a férőhellyel. „Az állam rajtam tartotta vigyázó szemét...” ► (1965. március) A tiszta erkölcsi bizonyítványra irányuló első kérelem elutasítása ▼ (1970. december 22.) 20 Román József, a Hegedűs- kormány e.ü.. minisztere 1926-ban érettségizett Makón, a Csanád Vezér Gimnáziumban. 256
