Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Jámbor Zoltán: Egy kortárs emlékei
JÁMBOR ZOLTÁN Egy kortárs emlékei 1949. április végén utaztam vissza az egyetemre otthonról, az állomáson bent állt az ellenvonat. Egy kollegám nézett ki az ablakból, odasétáltam hát hozzá. A nyitott ablakon piros szalagok lógtak a közelgő ünnep tiszteletére, mint egy függöny, s a szél fújta őket folyton összevissza. Barátom nem győzte elhessegetni az arcába hulló szalagokat, így beszélni sem igen tudtunk. - Hát mért raktad oda azt a sok szalagot? - kérdeztem, és felszálltam a saját vonatomra. Két nap múlva összefutottunk, és mondta, hogy baj van, mert mögötte állt a vonatban valami elvtárs - talán a kendergyárból -, aki azt hallotta, hogy vacakot mondtam, és nem szalagot. Hiába magyarázták, hogy rosszul hallotta, kitartott az álláspontja mellett. Felírta a nevüket és címüket is, és bediktáltatta az enyémet is. Pocsékul kezdtem magam érezni. Kováts Jóskát pár hónapja ítélték el izgatásért, akkor már a Csillagban sétált - később együtt sétáltam vele én is -, és ebből az epizódból is baj lehetett, ha a korlátlan hatalom úgy akarja. Szigorlatra készültem, így éjszakánként fennvoltam hajnalig. Az ablak nyitva állt, hogy jöjjön a friss levegő és ne álmosodjam el, meghalljam a dörömbölést a kapun, ha valaki be akar jönni. Régimódi, földszintes polgárház volt, nagy szárazkapu-bejárattal. Mi ketten a barátommal az udvari hátsó épületben laktunk albérletben, csengő nem volt, dörömbölni kellett. Három hétig hallgattam a gyanús hangokat a tavaszi éjszakában, de nem zörgetett senki. Akkor nem. j 4 A i-'l
