Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Urbancsok Zsolt: Makói zsidó polgársors. Szemere (Schwarz) Manó élete és tevékenysége
URBANCSOKZSOLT Makói zsidó polgársors. Szemere (Schwarz] Manó élete és tevékenysége A Pollák és Schwarz céget az életben maradt családtagok, elsősorban Manó, valamint a köztisztviselő Jenő és a megözvegyült Ili indították újra. A műszaki újraindításhoz szükséges eszközöket szereztek be, szakmunkásokat alkalmaztak, valamint megindították román területről a rönkfa-szállítást is. Újra működtek a transzmissziós munkagépek: a gőzgépek kazánjait hulladék anyaggal fűtötték. A teherhordásra muraközi lovakat használtak. A rendkívül erős, munkabíró állatokat Manó Szombathelyről hozatta egy hatalmas bálányi petrezselyem-gyökérért cserébe. Öccse, Jenő a Teleki utcai házban állattartással próbálkozott. Az egykori polgári jólétet és életformát tükröző ház udvarán előbb tyúkketreceket, majd disznóólakat (!] építettek. Manó gabonakereskedését - az iparrevízió miatt - hivatalosan csak 1948. július 22-től folytathatta. Mint mezőgazdasági terménykereskedő ekkor főleg állami feladatokat látott el: a termelőkre kirótt beszolgáltatási és cserefolyamatokat koordinálta, a begyűjtött terményeket tárolta, és állagmegóvásukról gondoskodott. Iparát 1949. január 6-tól kénytelen volt szüneteltetni, majd 1951. július 5-én végleg lemondott róla.41 A fűrésztelepet államosították, az üzem 1950-ben a Makói Tatarozó Vállalat kezelésébe került. A gépek azonban még a testvérek tulajdonában maradtak, ennek ellenére a városi tanács 1952-ben kiutalta azokat az Állami Gazdaságok Tiszántúli Vállalatának. Az indoklás szerint „A tulajdonosok szempontjából az igénybevétel semmiféle zavart nem okoz. (...) Nevezettek ipart nem gyakorolnak. Mint volt tőkések, politikai szempontból megbízhatatlanok".42 Kifosztásuk teljessé 1952-ben vált, mikor a Hunyadi utcai házat is államosították. Ezután már csak lakókként maradhattak az épületben, havonta lakbért fizetve a városnak. Manót mentalitása, habitusa azonban arra sarkallta, hogy a létező szocializmus keretei között is megpróbáljon boldogulni. Ráadásul úgy, hogy az a közösség hasznára is legyen. 1950-1952 között sorra alakultak a kisipari termelőszövetkezetek (ktsz-ek). 1951 augusztusában egyik alapítója és ügyvezetője lett a Makói Háziipari Szövetkezetnek. A ktsz már az első évben sikeres volt. Seprőket, keféket, valamint csutak-, csuhé- és gyékénytermékeket, szitákat, vesszőkosarakat és játékbabákat gyártottak. Mellette készítettek női táskákat textil és nylon hulladékból, pulóvereket, sálakat és kesztyűket kötöttek és horgoltak, foglalkoztak gombbehúzással, valamint rongyszőnyeg és házicipő készítésével rongyokból. 1952 első ne-gyedévében 75 dolgozó 26 ezer seprőt, 2000 kosarat és 900 darab női szandált gyártott.43 Miután a háziipari szövetkezet hiteleit visszafizette és nyereséges lett, Szemere Manót eltávolították a vezetéséből. A cipész részlegben dolgozó MDP tagok kezdeményezésére 1952 nyarán gyűlést tartottak, és vezetőnek Dobai Sándort választották meg.44 41 MNL CsML ML MVT VB Ipari Osztály iratai 7130-23/2/1951. 42 MNL CsML ML MVT VB Ipari Osztály iratai 254-5/1952. 43 MNL CsML ML MVT VB Ipari Osztály iratai 7578-8/1951. 44 Uo. 162
