Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)
Üveges Krisztina: Kocsis Imre munkássága
ÜVEGES KRISZTINA Kocsis Imre munkássága Az univerzalizmus másként is Kocsis lételeme volt: már gyerekkorában is azt látta a szülői házban, hogy a szegénység és család mikrokozmoszában a túléléshez mindent meg kell tudni oldani. A szülők napi munkájuk mellett még a földjükön is dolgoztak, édesanyja nagy ügyességgel javított meg szinte mindent a ház körül. Alapvető kulcs ez Kocsis Imre személyiségéhez, aki egy személyben volt kitűnő asztalos, fazekasmester, fotós, festő, lepkegyűjtő és a keleti növényekre szakosodott botanikus. Bármihez is fogott, azt a legnagyobb szakmai igényességgel hajtotta végre, tehát alapvető vonása volt a teljességre törekvés.35 A nyolcvanas években volt lehetőség néhány távol-keleti szakmai útra is (az innen hozott magokból kifejlődött növények még most is láthatóak a szentendrei ház kertjében és télikertjében). Az évtized második felében készült grafikáin vissza is köszönnek a japán képalkotási hagyományok, anyagok. Jellegzetes a növényi motívumok dominanciája, az emberi alak eltűnése. A tér, az idő és a mozgás felszámolása a transzcendens felé mozdították műveit (Befejezetlen japánkert, 1986; Vízpart, 1987-91). Erre az időszakra művészi és pedagógusi tevékenysége annyira kiforrott, hogy elismerésként Munkácsy-díjjal jutalmazták 1985-ben, majd 1987-ben megkapta a Művelődésügyi Minisztérium Nívódíját, valamint 1989-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíját. Kocsis munkásságának legszélesebb körű elismertségét jelezte később az is, hogy 2005-ben Makó város díszpolgárrá választotta. Visszatérés a festészethez Egy festő élete során elérkezhet olyan pontokhoz, amikor mérlegelnie kell, hogy eszköztára mennyire képes szolgálni a művészi kifejezőerőt, jó úton jár-e afelé, hogy mondanivalóját a megfelelő formában közvetítse. A kilencvenes évek ilyen fordulópontot jelentettek Kocsis Imre pályáján. Indulása óta alaposan átrajzolódott a képzőművészet: a hatvanas-hetvenes években a fluxus, a konceptualizmus jegyében a fotó, az akcióművészet és a szöveg háttérbe szorította a festészetet. A nyolcvanas években visszatért festészet mellett teret hódított az installáció, a videó, valamint a számítógép-alapú művészet. Összegezve elmondható, ahogy a képalkotás és a képfelfogás korábbi határai a legmesszemenőbben kitágultak a kilencvenes évekre, hosszú szakmai vitákat generálva a képzőművészet és a művészettörténet végéről.36 A szakmáját sokoldalúan ismerő és művelő Kocsis a tőle megszokott következetességgel alkalmazta újra a realista festésmódot a kilencvenes évektől. Ez idő alatt érlelődött meg benne a többek által főműnek tekintett Lakodalom (1991- 2000) című kép. Történeti kontextusa a rendszerváltás körüli évek, annak az átmenetnek az időszaka, amikor alapvetően rajzolódott át a képzőművészeti szcéna. 35 Interjú Kisfalusi Mártával, 2016. november 18. Lejegyezte Üveges Krisztina. Interjú Kocsis Jánossal, 2016. október 11. Lejegyezte Üveges Krisztina. 36 Perneczky Géza 2006, 213-284. 64
