Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)

Sipos Carmen: A Csanádvármegyei Történeti és Régészeti Társulat története

SIPOS CARMEN A Csanádvármegyei Történeti és Régészeti Társulat története Az elnök levelére Pesty Frigyes kedvező választ adott azzal a feltétellel, „ha a nemes vármegye sem ez munka terjedelmére, sem annak elkészítésének idejére nézve meg­szorító határokat nem szab.”10 A könyv megírásában azonban megakadályozta súlyos betegsége. Emiatt a Társulat 1894 elején a Magyar Tudományos Akadémia segítségét kérte a vármegye történetének megírásához. Az Akadémia a már több vármegye-monográfi­át maga mögött tudó Borovszky Samut bízta meg a feladattal, aki a műhöz már nem Pesty, hanem Tagányi Károly 1894-ben közölt monográfiatervezetét vette alapul. A kétkötetes mű első kötete általános dolgokat tartalmazott: adatokat, levéltári részt, míg a második kötet a települések részletes történetét 1715-ig, a vármegye újjáalakítá­sáig. Az első kötet elkészítésének határideje 1896. május 31. volt, a műből 150 példányt a vármegye kapott meg. A munkára összesen 6000 forintot ajánlott fel a Társaság, 3000 forintot egy összegben, majd évenként 1000 forintot.11 Borovszky három év alatt elkészült a kétkötetes monográfiával, ami azonban az eredeti 60 ív helyett 74 ív lett és bár megegyezések szerint a települések történetét csak 1715-ig kellett volna megírnia, sok helyen saját koráig levezette történetüket.12 Emiatt a költségek is az eredeti 6000-ről 7400 forintra növekedtek.13 Ráadásul a művet nem fogadta érdeklődés - csak 17 település előjárósága rendelte meg összesen 58 példányban.14 Mint a levéltári dokumentumokból kivi­láglik, a szerző a későbbiekben a nyakán maradt példányokat próbálta a megyével megvetetni. Az egyik alkalommal felajánlotta, hogy a nála lévő száz példányt haj­landó lenne az eredeti 1400 forint helyett 1000-ért eladni, mivel a könyv díszes kivitelezése miatt még tartozik a nyomdának 500 forinttal - a megye azonban ezt az ajánlatot nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva visszautasította.15 A megmaradt száz példány egy könyvkereskedőnél kötött ki, aki szintén fel­ajánlotta a megyének eladásra - ezúttal már csak 700 forintért - de a megye még így sem vette meg.16 A Társulat tervei közt szerepelt még a fenti monográfia megírásán kívül egy Évkönyv kiadása is, aminek a célja Czinkotszky levele szerint, hogy „Életjelt kell adnunk, egy szerény évkönyvben is, hogy a tagoknak bizalmuk legyen a társulat életrevalóságához, s jobb kedvvel küldjék be járulékaikat.”17 A Társulat fennállása során három évkönyvük jelent meg, ezekben a közgyűléseken elhangzott előadá­sokat publikálták. Az első évkönyv 1890-ben látott napvilágot Czinkotszky Márton szerkesztésében. 10 Szegedi levéltár, CSTRT iratai (1885/3168 11 Szegedi levéltár, CSTRT iratai (1885-1944) 1894/7055 12 Borovszky 1896-1897 13 Szegedi levéltár, CSTRT iratai (1885-1944) 1897/292 14 Szegedi levéltár, CSTRT iratai (1885-1944) 1896/8784 15 Szegedi levéltár, CSTRT iratai (1885-1944) 1900/5361 16 Szegedi levéltár, CSTRT iratai (1885-1944) 1901/13848 17 1890. febr.7. 175

Next

/
Oldalképek
Tartalom