Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)
Kolarovszki Tamás: Ítél a nép – Egy makói gyógyszerész a Szálasi per harmadrendű vádlottja
KOLAROVSZKI TAMÁS ítél a nép - Egy makói gyógyszerész a Szálasi per harmadrendű vádlottja Ezt a népbíróság, népügyészség felhasználja Szöllősi ellen, és őt erkölcsileg teljesen lehetetlenné akarja tenni, nem is szólva énrólam. Szöllősi észbe kap, belátja, hogy ilyen társaság nem érdemel őszinte szót, és a végén már nagyon szépen két lábra áll, mint harcos férfi viselkedik ...”14 Szöllősi Jenő 1946. február 25-én az utolsó szó jogán az alábbiakat mondta: „Mélyen tisztelt Népbíróság! Legsúlyosabb vádakkal terhelten állok itt a népbíróság színe előtt. De ha lehet, talán még súlyosabb az az önvád, amely a vállaimat nyomja, az önvád, amely abból tevődik össze, hogy én, akit a polgári életben mint alkotó embert ismertek, egy olyan politikai helyzetbe kerültem, amelyből országomnak, hazámnak pusztulása és romlása származott."15 A későbbiekben kifejtette, hogy hibázott, sőt „vétkezett", hogy október 16- án miniszterséget vállalt Szálasi kormányában, még azt sem mondhatja magáról, hogy „másképp nem cselekedhettem”. Hűtlenség bűntettében ártatlannak vallotta magát, többek között arra hivatkozva, hogy a „németekkel sem politikai, sem katonai, sem gazdasági téren egyetlen tárgyalást sem folytatott. A hatalom átvételében semmilyen szerepet nem kapott, az előkészületekről nem tájékoztatták. Végezetül így szólt: „Én érzem a felelősség súlyát, érzem a jóvátétel kötelezettségét. Azt is tudom, hogy én, aki az élet és a halál mezsgyéjén járok, nem kérhetek részt abból a munkából, amely ezt az országot felépíti. De lelkére kötöttem a négy fiamnak, hogy tegyék jóvá, amit apjuk elhibázott. Mélyen tisztelt Népbíróság! Igazságos ítéletet kérek!”16 A Népbíróság kegyelmi tárgyalása A kegyelmi tárgyalást a népbíróság 1946. február 27-én tartotta, melyen részt vettek a népbírák, a népügyész, valamint a politikai ügyész. A tanács kegyelemre méltónak találta Szöllősi Jenőt, valamint Kemény Gábort azzal, hogy a vádlottak az utolsó szó jogán tett felszólalásuk előtt is mélységesen megbánták a tettüket. Úgy ítélték meg, hogy a cselekmény tárgyi súlya és az alanyi bűnösség egyaránt igen nagy, a népbírósági tanács egyhangú határozatával mégis kegyelemre méltónak találta, azon okból, hogy a főtárgyaláson tanúsított őszinte megbánásuk, magába szállásuk a háborús bűnösöknél egészen egyedülálló, s mint ilyen a fasizmus által félrevezetett tömegek meggyőzését és nevelését érintően igen nagy mértékűnek tekinthető. A népbíróság esetleges kegyelme ebben az ügyben az új Magyarország erkölcsi erejének bizonyítására is alkalmas. 14 Karsai Elek-Karsai László 1988. 328. 15 Karsai Elek-Karsai László 1988. 672. 16 Karsai Elek-Karsai László 1988. 673. 145
